Köszönjük,

hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
 

Carissimi - 2012-es évfolyam

A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!

You are here:   Főoldal A Carissimi lapja Jegyzet Szóljon hozzá!

Szóljon hozzá!

Tóth Erika
Nyomtatás PDF

A fogyatékossággal élő emberek választójogáról

      Szlovákiában márciusban előrehozott választások lesznek, amelyek során a felnőtt állampolgárok az ország további sorsáról határozhatnak. De nem mindannyian. Vannak ugyanis, akiknek a törvény nem engedi, hogy az urnákhoz járuljanak.
      Közismert, hogy a fogyatékos emberek számára nem egyszerű a szavazatuk leadása. A szavazóhelyiségek sokszor nehezen megközelíthetőek, nincs lehetőség Braille-sablonos szavazólapok kitöltésére, a szavazóbizottság tagjai pedig nem tudnak jelnyelven tájékoztatást nyújtani. Ami viszont kevésbé köztudott, hogy ezeken a gyakorlati problémákon kívül a szlovák jog, több más országéhoz hasonlóan, a kizáró gondnokság alatt álló értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket megfosztja választójoguktól.


      Ha a múltba tekintünk, azt látjuk, hogy a középkor óta fokozatosan bővült a választásra jogosultak köre. Kezdetben a választás a nemesek kiváltsága volt. Később a gazdag és művelt közemberek is szavazati jogot kaptak. Idővel választójogot nyertek az iskolázatlanok, a faji kisebbségek, végül a nők. Ebbe a folyamatba illeszkedik a fogyatékos emberek választójogának korlátozása, amely „itt felejtődött” a régi időkből. Érdekes, hogy a régebbi korok minden felsorolt csoportot választásra képtelennek tartottak. A középkor embere nehezen tudta elképzelni, hogy a közrendűek bele tudnának szólni az ország irányításába. A nőkről a huszadik század folyamán is azt állították, hogy hiba megadni nekik a szavazójogot, mert nincs önálló véleményük, férjük vagy apjuk döntését fogják csak végrehajtani. Ma már megmosolyogjuk ezeket a nézeteket – és remélem, a következő nemzedék ugyanígy fog rajtunk mosolyogni, amiért a fogyatékos embereket választani képteleneknek tartottuk.
      Merthogy a jog most annak tartja őket, bár nem egyértelmű, hogy miért. A választójogból való kizárásuk nagyon régi, indokai az idők homályába vesznek. A modern társadalmak megörökölték, átvették anélkül, hogy elgondolkoztak volna létjogosultsága felett. Ha mégis meg kell magyarázni, a jogalkotók arra hivatkoznak, hogy a gondnokság alatt álló emberek „mások”, mint a többség – nem tudnak önálló döntéseket hozni, nem értenek a politikai kérdésekhez.
A modern pszichológia azonban rég túlhaladta azt az álláspontot, hogy a döntési képességek egységesen vagy megvolnának, vagy hiányoznának valakinél. Van, aki nem tud például vagyoni vagy egészségi kérdésekben önállóan dönteni, és ezért gondnokság alatt áll, mégis kiválóan elboldogul más területeken, köztük a politika útvesztőjében is. Sok olyan gondnokság alatt álló ember van, aki közéleti kérdésekben teljesen tájékozott, és az átlagos választópolgárnál sokkal megalapozottabb politikai véleménye van – annak ellenére, hogy ő maga nem szavazhat.
Ennek a helyzetnek az abszurditására világított rá a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben a Kiss Alajos c. Magyarország ügyben, ahol egy gondnokság alatt álló panaszos választójogával kapcsolatban kellett döntenie. A Bíróság megállapította, hogy egyszerűen rosszindulatú előítéleten alapul az a nézet, amely szerint egységesen minden gondnokság alatt álló személy képtelen politikai döntést hozni. Ezért az államok nem korlátozhatják valakinek a választójogát pusztán a gondnoksága miatt anélkül, hogy ténylegesen megvizsgálnák, képes-e választani.
Mivel a kifogásolt magyar jogszabály nagyon hasonlít a szlovákra, a döntés Szlovákiára is vonatkozik. Végrehajtása nagy előrelépést jelentene a mostani állapothoz képest, de további kérdéseket is felvet. Mit jelent egyáltalán a választóképesség, és hogyan vizsgáljuk? Meglepő dolog, de nem létezik olyan szakmai (pszichiátriai vagy pszichológiai) eszköz, amellyel objektíven mérni lehetne. És ha vizsgáljuk, miért csak a fogyatékos emberekét? Bármilyen tesztet állítanánk is fel, bizony lennének „átlagos választópolgárok”, akik elbuknának rajta – az ő választójogukat mégsem vonja kétségbe senki.
      Nyilván vannak olyan fogyatékos emberek, akik nem képesek választani, ezt senki nem tagadja. De ők egyébként sem szavaznak, a jogtól függetlenül, korlátozásuk ezért teljesen fölösleges. Mégis az ő szavazataiktól védi az állam a választási rendszert, miközben a felmérések szerint az összes leadott szavazat 1–3%-a egyszerűen tévedés következménye, és a választópolgárok nagy része szavaz rokonszenv és külsőségek alapján, anélkül, hogy tisztában volna az egyes jelöltek programjaival. Az így leadott szavazatokat a rendszer „legitim”-nek tartja, a fogyatékos emberek szavazatait viszont súlyos „veszély”-nek.
A probléma azonban nem az egyébként is választóképtelen emberek szavazati jogának korlátozásában áll. Ők a becslések szerint Szlovákiában néhány százan vannak – míg a választójogból kizártak száma jelenleg 10 000 felett van! A jogrendszerbe táplált előítéletesség tehát a legsúlyosabb esetek alapján ítéli meg általában a fogyatékos emberek képességeit, ez pedig választóképes emberek ezreinek jogfosztásához vezet.
A fenti problémát több állam (pl. Hollandia, Olaszország, Nagy-Britannia és a skandináv államok) úgy küszöbölte ki, hogy a fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel összhangban minden fogyatékos ember számára megadták a választójogot. És láss csodát, semmilyen gyakorlati problémát nem okozott ez a lépés, választási rendszerük nem hullott darabokra. Nemrég Szlovákiában is hasonló javaslattal állt elő civil szervezetek egy csoportja, de a kormányválság miatt, sajnos, már nem sikerült a parlament elé terjeszteni. Reméljük, a választások után sor kerül rá. Szlovákia ugyanis addig nem tekinthető demokratikus jogállamnak, amíg a demokrácia csak egyesek kiváltsága, amíg gyakorlásából a fogyatékos emberek egy csoportját pusztán előítéletek alapján kizárjuk.
      Ha Ön vagy hozzátartozója kizáró gondnokság (zbavenie spôsobilosti na právne úkony) alatt áll, nem vehet részt a parlamenti választásokon. Ha emiatt panasszal szeretne élni, jogi tanácsért nyugodtan forduljon hozzám a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.
Fiala János, Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány

 

 

Híreink

Üdülési lehetőség fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családoknak
Adjon az Isten szerencsét, áldást és békességet! Üdülést kínálunk értelmileg akadályozott fiataloknak, felnőtteknek és családtagjaik...
Sportverseny Somorján
Összetartás és szeretet     A mozgáskorlátozottak somorjai, 769-es számú alapszervezetének vezetősége 2012. április 28-á...
Ünnepeltünk
    Május 5-én a somorjai majálison, a Pomlé parkerdőben – gyönyörű időben – ünnepeltük a Carissimi nonprofit al...
10 éves a Carissimi nonprofit alap - ünnepeljen velünk!
MEGHÍVÓ Somorjára Tisztelettel meghívjuk Önt és szervezetének tagjait a Carissimi nonprofit alap megalakulásának 10. évfordulója alkalmáb...

Facebook-oldalunk

Keresek / Kínálok

Segítségkérés
Kedves Carissimi! Szorult helyzetemben bátorkodom Önöket megszólítani. Sajnos, van egy 17 éves beteg gyermekem. Egész napos felügyeletre szor...
Felkínálom - fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit!
Szeretném elajándékozni fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit súlyosan mozgássérült gyermeknek: – hidraulikus emelővel ellátot...
Oldalainkat 2 vendég böngészi

Paragrafus

Szótár