Kérjük,

hogy ajánlja fel adója 2%-át a Carissimi javára.
 

Carissimi - 2012-es évfolyam

Megjelent a Carissimi folyóirat 2012/1-es száma. A kiadvány ide kattintva elérhető!

You are here:   Főoldal A Carissimiről
A Carissimiről

Mi a Carissimi?

Nyomtatás PDF

Jótékonysági alapunkat a Pozsonyi Kerületi Hivatal 2002 augusztusában jegyezte be. Szeretnénk segíteni a fogyatékos és egészségkárosodott gyermeket nevelő, főként magyar családokat súlyos gondjaik leküzdésében. A szülők és a pedagógusok munkáját szakirodalommal és előadások szervezésével is támogatjuk.
Felhívjuk a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek nehézségeire, a külső és belső akadályokra, amelyekkel meg kell küzdeniük, s több-kevesebb sikerrel megpróbálkozunk ezeknek az akadályoknak az elhárításával.
Mindenkinek a segítségét szívesen fogadjuk, és a támogatásokat köszönjük.

Tájékoztató füzetünk a fenti képre kattintva olvasható, vagy pdf-ben letölthető itt!

 

 

Bauer Edit

Nyomtatás PDF

A 90-es évek sok-sok pozitív és negatív változásából néhányat fontos kiemelni. Új kihívásokkal kellett szembenéznünk – a vállalkozás szabadsága mellett a munkanélküliség új jelenség, melynek kezelésére sem példa, sem tapasztalat nem volt. Új törvények tucatjai jelentek meg, melyekről az érintettekhez el kellett juttatni az információkat. Képviselőként azzal szembesültem, hogy a magyar közvéleményhez vajmi kevés információ jut el azokban a kérdésekben is, melyek a bizonyos jogokhoz való hozzáférést időben behatárolták.

Bővebben...
 

Borosné Környei Erzsébet

Nyomtatás PDF

Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem diplomát, s első gyermekem születéséig a Központi Statisztikai Hivatalban dolgoztam. Egy éven belül mindhárman Bukarestbe költöztünk, mivel a párom az ottani Magyar Nagykövetségen dolgozott. De nem csak az életkörülményeinkben történt komoly változás, hanem az is akkortájt derült ki, hogy gyermekünknek valószínűleg mozgásproblémái lesznek. Közgazdászként korábban nem találkoztam ilyen helyzettel, a környezetemben sem volt senki, aki bármilyen sérüléssel küzdő gyermeket nevelt.

Bővebben...
 

Gémesi Irén

Nyomtatás PDF

Már tizennégy éves koromban eldöntöttem, hogy tanítónő leszek, ezért Pozsonyba a négyéves pedagógiai iskolába jelentkeztem. Érettségi után alsó tagozatos pedagógusként Érsekújvárba kerültem. Két év után jelentkeztem Nyitrára a Pedagógiai Főiskolára, és ott szlovák–magyar szakon végeztem. Huszonkét évig tanítottam, majd családi okok miatt helyet változtattam. A Pozsonyi Rádió magyar adásának Iskolások műsorában éppen megüresedett egy szerkesztői hely, és felvételt nyertem rá.

Bővebben...
 

Hritz Júlia

Nyomtatás PDF

Pozsonyban születtem, a Duna utcai magyar tannyelvű gimnáziumban érettségiztem, majd Nyitrán, a Pedagógiai Főiskolán szereztem oklevelet. Komáromban kezdtem el tanítani a Béke utcai alapiskolában, később a pozsonypüspöki alapiskolába kerültem. 1972 és 1983 között a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának magyar nyelvű ének-zenei szakelőadója voltam megszüntetéséig. 1985-től 2001-ig – nyugdíjazásomig − a Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztőjeként dolgoztam. Férjezett vagyok, egy fiam és két unokám van. Szeretem az életet.

Bővebben...
 


Oldal 1 / 4

Híreink

Megjelent a Carissimi 2012-es évfolyamának első száma
A tartalomból: Siketen is várni a hangot a címe Puha Andrea jegyzetének. Gál Vera pszichológus vitaindító írásában megkérdőjelezi annak a...
Segítsen, hogy segíthessünk!
Kérjük, hogy ajánlja fel adója 2%-át a Carissimi javára.      A Carissimi nonprofit alap állami támogatásban nem része...
Egy (esély)egyenlőbb világ megteremtése felé
Decemberben a brüsszeli Európai Parlamentben a fideszes néppárti képviselő, Kósa Ádám szervezésében nagyszabású konferenciára került so...
Idén is Bátor Tábor
Tolmács vagy kísérő cimborák jelentkezését várják a Bátor Táborba      A magyarországi Bátor Tábor Alapítvány kö...
Megjelent a Carissimi karácsonyi száma
A tartalomból: Böjte Csaba megható adventi történettel köszönti a lap olvasóit. Dr. Póczik Gábor neurológus az Alzheimer-kór tüneteirő...

Facebook-oldalunk

Keresek / Kínálok

Felkínálom - fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit!
Szeretném elajándékozni fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit súlyosan mozgássérült gyermeknek: – hidraulikus emelővel ellátot...
Oldalainkat 1 vendég böngészi

Paragrafus

Szótár