Carissimi nonprofit alap

Hattagú családban nőttem fel, valamennyien egészségesek voltunk. Négy gyermekünk, unokáink, dédunokáink vannak. Hála Istennek, ők is egészségesek. Az egyetemet Budapesten kezdtem és Pozsonyban fejeztem be. Az első munkahelyem a Csemadokban volt. Hatvan évvel ezelőtt ez volt az egyetlen olyan szervezet Csehszlovákiában, ahová az emberek kérdéseikkel, ügyes-bajos gondjaikkal magyar nyelven fordulhattak. Sok kérdést kaptunk arra vonatkozóan is, hogy mi a teendőjük, ha értelmi vagy testi fogyatékos gyermeküket Magyarországon szeretnék kivizsgáltatni és kezeltetni, mivel az itteni szakorvosokkal nem tudnak magyarul szót érteni.

A magyar konzulátus segítségét kértük, de sajnos, az ő lehetőségeik is nagyon korlátozottak voltak. 1968-ban kiváltam a Csemadokból, politikai pályára léptem. 1972-ben minden politikai pályáról kitiltottak, két évig egy pozsonyi üzemben munkás voltam, majd előadóvá, később vállalati jogásszá neveztek ki. 1989-ben visszatérhettem a politikai életbe, ismét képviselővé választottak. A 21. században az értelmileg és fizikailag akadályozott gyermekeknek újabb problémával kell szembesülniük. Sokszor anyagi okok gátolják a szülőket abban, hogy sérült gyermeküket kezeltessék. 2002-ben Bauer Edit képviselőnő javasolta, hogy alapítsunk egy civil szervezetet rászorulók szellemi és anyagi megsegítésére. Jogászként örömmel vettem részt a munkában, kidolgoztam az alapszabályt, és bejegyeztettem a Carissimi nonprofit alapot. Nyugdíjasként is szívesen veszek részt benne. Sajnos, lehetőségeink a szükségletekhez képest nagyon korlátozottak, mivel a Carissimi bevételi forrásai csupán azok az adományok, amelyeket az adakozóktól kap segítségnyújtásra. A segítségkérő levelek olvasása közben tudatosítottam igazán, hogy milyen nagy áldás az, amivel ezt az írást kezdhettem.