Köszönjük,

hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
 

Carissimi - 2012-es évfolyam

A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!

You are here:   Főoldal A Carissimiről Kuratórium Szabó Rezső

Szabó Rezső

Nyomtatás PDF

Hattagú családban nőttem fel, valamennyien egészségesek voltunk. Négy gyermekünk, unokáink, dédunokáink vannak. Hála Istennek, ők is egészségesek. Az egyetemet Budapesten kezdtem és Pozsonyban fejeztem be. Az első munkahelyem a Csemadokban volt. Hatvan évvel ezelőtt ez volt az egyetlen olyan szervezet Csehszlovákiában, ahová az emberek kérdéseikkel, ügyes-bajos gondjaikkal magyar nyelven fordulhattak. Sok kérdést kaptunk arra vonatkozóan is, hogy mi a teendőjük, ha értelmi vagy testi fogyatékos gyermeküket Magyarországon szeretnék kivizsgáltatni és kezeltetni, mivel az itteni szakorvosokkal nem tudnak magyarul szót érteni.

A magyar konzulátus segítségét kértük, de sajnos, az ő lehetőségeik is nagyon korlátozottak voltak. 1968-ban kiváltam a Csemadokból, politikai pályára léptem. 1972-ben minden politikai pályáról kitiltottak, két évig egy pozsonyi üzemben munkás voltam, majd előadóvá, később vállalati jogásszá neveztek ki. 1989-ben visszatérhettem a politikai életbe, ismét képviselővé választottak. A 21. században az értelmileg és fizikailag akadályozott gyermekeknek újabb problémával kell szembesülniük. Sokszor anyagi okok gátolják a szülőket abban, hogy sérült gyermeküket kezeltessék. 2002-ben Bauer Edit képviselőnő javasolta, hogy alapítsunk egy civil szervezetet rászorulók szellemi és anyagi megsegítésére. Jogászként örömmel vettem részt a munkában, kidolgoztam az alapszabályt, és bejegyeztettem a Carissimi nonprofit alapot. Nyugdíjasként is szívesen veszek részt benne. Sajnos, lehetőségeink a szükségletekhez képest nagyon korlátozottak, mivel a Carissimi bevételi forrásai csupán azok az adományok, amelyeket az adakozóktól kap segítségnyújtásra. A segítségkérő levelek olvasása közben tudatosítottam igazán, hogy milyen nagy áldás az, amivel ezt az írást kezdhettem.

 

Híreink

Üdülési lehetőség fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családoknak
Adjon az Isten szerencsét, áldást és békességet! Üdülést kínálunk értelmileg akadályozott fiataloknak, felnőtteknek és családtagjaik...
Sportverseny Somorján
Összetartás és szeretet     A mozgáskorlátozottak somorjai, 769-es számú alapszervezetének vezetősége 2012. április 28-á...
Ünnepeltünk
    Május 5-én a somorjai majálison, a Pomlé parkerdőben – gyönyörű időben – ünnepeltük a Carissimi nonprofit al...
10 éves a Carissimi nonprofit alap - ünnepeljen velünk!
MEGHÍVÓ Somorjára Tisztelettel meghívjuk Önt és szervezetének tagjait a Carissimi nonprofit alap megalakulásának 10. évfordulója alkalmáb...

Facebook-oldalunk

Keresek / Kínálok

Segítségkérés
Kedves Carissimi! Szorult helyzetemben bátorkodom Önöket megszólítani. Sajnos, van egy 17 éves beteg gyermekem. Egész napos felügyeletre szor...
Felkínálom - fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit!
Szeretném elajándékozni fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit súlyosan mozgássérült gyermeknek: – hidraulikus emelővel ellátot...
Oldalainkat 2 vendég böngészi

Paragrafus

Szótár