Köszönjük,

hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
 

Carissimi - 2012-es évfolyam

A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!

2009

Nyomtatás PDF

A Carissimi meghívására és szervezésében, a Szülőföld Alap támogatásával 2009 márciusában Dunaszerdahelyen, júniusban Ipolyságon volt látható a Fogyatékosságtörténeti vándorkiállítás, amely az elmúlt két és fél évezred történetét íveli át, ismertetve az előítéletek és a sztereotípiák koronkénti változásait, a fogyatékossággal élő emberek befogadásának-kirekesztésének szakaszait.

A Carissimi részéről Dunaszerdahelyen Bauer Edit európai parlamenti képviselő, Ipolyságon Zsidó János esperesplébános nyitotta meg a rendezvényt. A nagy érdeklődést kiváltó kiállítás megvalósulásáért köszönet illeti az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Főiskolai Karának munkatársait: Könczei György egyetemi tanárt, Hernádi Ilonát, Durmits Ildikót és Egri Tímeát, valamint Ibolya Ildikót, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ igazgatóját és munkatársait, továbbá a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás dunaszerdahelyi szervezetét; Ipolyságon pedig az Ipolyság Város Pecsétje nonprofit alap részéről dr. Hunčík Pétert, Révész Angelikát és Kutak Adriennt.
Az idén az adók 2%-ából 1524,61 € érkezett számlánkra, munkánkat pénzadománnyal segítette Bokros Katalin, a Szlovák Pedagógiai Könyvtár munkatársa (évek óta rendszeres támogatónk) és Tirinda Péter, a Brüel&Kjær pozsonyi ügyvezető igazgatója. Az adományok hét család támogatását tették lehetővé összesen 1533 € összegben. Társszervezői voltunk és anyagilag támogattuk Galántán a mentálisan sérült fiatalok versfesztiválját, és ugyancsak Galántán két alkalommal hozzájárultunk autista gyermeket nevelő szülők, illetve gyógypedagógusok, pszichológusok számára szervezett módszertani nap költségeihez. Támogatóink segítségét köszönjük. (Meghívó, képek a Fényképalbum link alatt)

 

Híreink

Üdülési lehetőség fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családoknak
Adjon az Isten szerencsét, áldást és békességet! Üdülést kínálunk értelmileg akadályozott fiataloknak, felnőtteknek és családtagjaik...
Sportverseny Somorján
Összetartás és szeretet     A mozgáskorlátozottak somorjai, 769-es számú alapszervezetének vezetősége 2012. április 28-á...
Ünnepeltünk
    Május 5-én a somorjai majálison, a Pomlé parkerdőben – gyönyörű időben – ünnepeltük a Carissimi nonprofit al...
10 éves a Carissimi nonprofit alap - ünnepeljen velünk!
MEGHÍVÓ Somorjára Tisztelettel meghívjuk Önt és szervezetének tagjait a Carissimi nonprofit alap megalakulásának 10. évfordulója alkalmáb...

Facebook-oldalunk

Keresek / Kínálok

Segítségkérés
Kedves Carissimi! Szorult helyzetemben bátorkodom Önöket megszólítani. Sajnos, van egy 17 éves beteg gyermekem. Egész napos felügyeletre szor...
Felkínálom - fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit!
Szeretném elajándékozni fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit súlyosan mozgássérült gyermeknek: – hidraulikus emelővel ellátot...
Oldalainkat 2 vendég böngészi

Paragrafus

Szótár