hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!
A Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség (MAGYISZ) több mint tíz tagú küldöttsége szeptember 14-én Pozsonyba látogatott, és politikusokkal, valamint civil szervezetek képviselőivel, köztük a Carissimi nonprofit alap kuratóriumának tagjaival találkozott.
A találkozón szó volt a közös európai uniós pályázatok készítéséről, egymás segítéséről, közös konferencia szervezéséről, amelyre 2012. július 2-án Balatonlellén, a Magyarok II. Világtalálkozóján kerülne sor, továbbá a civil szervezetek konföderációjának létrehozásáról, a Lisszaboni Szerződés végrehajtásának néhány sarkalatos kérdéséről: a szociális és gyermeki jogok helyzetéről. A Carissimi és a Szlovákiai Gyógypedagógiai Társaság képviseletében Zupko Mária, a küldöttség felvidéki koordinátora, örömmel fogadta a Duna Menti Szövetségről szóló elgondolást és a MAGYISZ-nak a családok csereüdültetésére vonatkozó tervét.
A résztvevők megegyeztek abban, hogy a későbbiekben a tapasztalatcserét és a programokat Magyarországon, illetve Szlovákiában váltakozó helyszínnel valósítják meg.