Köszönjük,

hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
 

Carissimi - 2012-es évfolyam

A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!

You are here:   Főoldal Hírek Hírek, események Megjelent a Carissimi karácsonyi száma

Megjelent a Carissimi karácsonyi száma

Nyomtatás PDF

A tartalomból: Böjte Csaba megható adventi történettel köszönti a lap olvasóit. Dr. Póczik Gábor neurológus az Alzheimer-kór tüneteiről ír, Frustaci Kádár Andrea pedig rámutat a betegség által érintettek szociális ellátásának hiányosságaira. Megismerkedhetnek a négygyermekes marcelházi Rácz családdal, ahol két halmozott akadályozottsággal élő fiút nevelnek nagy szeretettel. Az EU tagországaiban mintegy félmillió ember szenved krónikus sebektől. A nálunk is sokak életét megkeserítő, sőt veszélyeztető nehezen gyógyuló sebek megfelelő kezelésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Szlovák Sebkezelő Társaság két tagja. Összefoglaljuk az Európában létező korszerű támogató technológiákról tartott nemzetközi konferencián elhangzottakat.

Major Árvácska az önkéntesség mögöttünk hagyott évével kapcsolatos gondolatait osztja meg az olvasóval. Latika Magdolna segítségével a szociális bajok megelőzésével és lehetőség szerinti orvoslásával foglalkozó Szociális Testvérek Társaságának élete tárul elénk. A Szlovák Speciális Olimpia Mozgalom Kis sportolók programjának megvalósításához önkénteseket keres – erről is olvashatnak. Bemutatkozik Csandi, az egérrel író író. Folytatódik Németh Margit pszichológus írása a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai integrációjának lehetőségeiről. Fehér Anna gyógypedagógus a szeretet erejéről, Strédl Terézia pszichológus a tolerancia és szolidaritás társadalmi szerepéről ír, Sztakó Zsolt a szenteste hangulatát idézi fel. Nem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék sem. A lapban megtalálható a Carissimi nonprofit alap 2012-es falinaptára.

 

Olvassa el online lapunkat!

 

 

Híreink

Üdülési lehetőség fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családoknak
Adjon az Isten szerencsét, áldást és békességet! Üdülést kínálunk értelmileg akadályozott fiataloknak, felnőtteknek és családtagjaik...
Sportverseny Somorján
Összetartás és szeretet     A mozgáskorlátozottak somorjai, 769-es számú alapszervezetének vezetősége 2012. április 28-á...
Ünnepeltünk
    Május 5-én a somorjai majálison, a Pomlé parkerdőben – gyönyörű időben – ünnepeltük a Carissimi nonprofit al...
10 éves a Carissimi nonprofit alap - ünnepeljen velünk!
MEGHÍVÓ Somorjára Tisztelettel meghívjuk Önt és szervezetének tagjait a Carissimi nonprofit alap megalakulásának 10. évfordulója alkalmáb...

Facebook-oldalunk

Keresek / Kínálok

Segítségkérés
Kedves Carissimi! Szorult helyzetemben bátorkodom Önöket megszólítani. Sajnos, van egy 17 éves beteg gyermekem. Egész napos felügyeletre szor...
Felkínálom - fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit!
Szeretném elajándékozni fiam már kinőtt rehabilitációs eszközeit súlyosan mozgássérült gyermeknek: – hidraulikus emelővel ellátot...
Oldalainkat 4 vendég böngészi

Paragrafus

Szótár