hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!
Szétzilált báli hajjal ücsörögtem a lépcsőn, a nap felforrósította a csempét, amely a talpamat melegítette, s közben végtelen gyermeki nyugalommal figyeltem, ahogy szállingóznak az ég felé a szappanbuborékok. Beléjük kapott a szél, és kavarogtak. Színes gömbökként keringőztek, és hirtelen kedvem lett volna velük szállni.
Váltogatták a színüket, és én elképzeltem, hogy szivárványok laknak bennük. Egyre feljebb szálltak, majd eltűntek. Szétpukkadtak.
Görbe tükrök birodalmában táncoltam az este. Ezen a néven futott a dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítők Társulágának és Gelle önkormányzatának közösen szervezett bálja, amelyre az egyházgellei kultúrházban került sor május 22-én. A vendégeket finom vacsorával várták, majd rövid műsorral kedveskedtek a gyerekek. Ügyesek voltak, szavaltak, énekeltek, a levegőt átjárta a játékosság, a jó hangulat, a „buli van” érzése. Az önzetlen adományozóknak köszönhetően sokan többszörös tombolatulajdonosként mehettek haza. A bálon jelen volt Nagy József képviselőjelölt is, aki a Therma részvénytársaság igazgatójaként felajánlotta a sérült gyerekeknek a Therma Hotel wellness szolgáltatásait négy órára, a nekik megfelelő időpontban. A zenekar húrokat, billentyűzetet nem kímélve játszott hajnalig, míg a közönség buzgón járta a kacsatáncot és szaggatta a cipellőket.
Újra és újra kifújom a buborékokat. Viszi őket a szél. A gyerekek jutnak róla eszembe. Színesek, bohókásak, játékosak. Ahogy kavarognak, a tánc jut eszembe, a ragyogásukról pedig a mosolyuk. Aztán szállingóznak, kavarognak, szétpukkadnak. És olyankor újra kell fújnom, mert olyan jó nézni őket. Azzal a határozott érzéssel álltam fel a lépcsőről, hogy ezt a bált ismételni kell. Sokszor.
Puha Andrea
Képek a