hogy adója 2%-át a Carissimi javára ajánlotta fel.
A Carissimi folyóirat 2012/2-es száma ide kattintva online is elérhető!
2010. november 19-én Tibor Mikuš mérnök, a Nagyszombati kerületi önkormányzat elnöke fogadta szervezetünk elnökét, Molnár Ottót, alelnökét, Papp Istvánt és egyik tagját, Jakus Jenőt. Az egyórás baráti megbeszélésen tájékoztattuk az elnök urat idei tevékenységünkről és jövő évi terveinkről.
Megköszöntük idei támogatását, jókívánságainkat fejeztük ki névnapja alkalmából, és átadtuk neki szervezetünk ajándékát: egy szarvast ábrázoló fametszetet, amelyet a balesete óta kerekes székbe kényszerült Jakus Jenő készített. Az elnök urat szemlátomást meghatotta ez a gesztus, és vadászként is nagyon örült az ajándéknak. Jakus Jenőnek megígérte: segíteni fog neki, hogy kiállításokon, vadász- és más rendezvényeken bemutathassa alkotásait, hadd tudják meg országszerte, mire képes egy, a Nagyszombati kerületben a Csallóközben élő kerekes székes ember. A megható percek után nagyra értékelte a szervezetünkben végzett eddigi munkánkat, és megígérte, hogy lehetőségeihez mérten segíteni fog jövő évi terveink megvalósulásában. (Közelebbit egyelőre nem árulunk el róluk.) Abban is egyetértettünk, hogy a választásokon – legyen elnök, polgármester vagy képviselő – nem a párthovatartozás, hanem a tettek alapján kell szavaznunk. Megtiszteltetésnek éreztük, hogy olyan emberrel foghattunk kezet, akiknek nem közömbös a fogyatékossággal élő emberek sorsa, és nem a bőrszínt, a nemzetiséget és a vallási hovatartozást nézi annál, aki akadálymentessé teszi az utat mindenki számára. Felejthetetlen élményben volt részünk.
Papp István