Ma ünnepli névnapját: Ilona Holnap: Huba

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 3382/10-12.,
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002 [kukac] gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

akadalymentes 01

  • Home
  • Egy kripli naplójából

Áció, káció, akáció, vakáció!

Pénteken kicsöngettek az iskolákban, és a gyerekeknek elkezdődött a két hónapos, önfeledt vakáció – a szülőknek pedig a gond, hogy a csemete azért nyáron se maradjon felügyelet nélkül. Szokásomhoz híven én is most veszem ki rendes évi szabadságomat.
Szeptemberig nem fogok hetente jelentkezni, hogy beszámoljak Nektek (remélem, vagyunk már olyan nexusban, hogy megengeditek nekem ezt a tegezést) az életem legújabb fordulatairól.
Ősszel aztán, szokásomhoz híven, azzal fogom kezdeni, hogy a blog olvasóinak beszámolok a nyári élményeimről.
Addig is azonban minden olvasónak kívánom a lehető legkellemesebb, hőhullámoktól mentes nyarat!
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Beszédminta

Kezdődött az egész azzal, hogy Erika a Bliss Alapítvány konferenciáján hallott egy előadást, amely arról szólt, hogy a szegedi egyetemen beszédfelismerő szoftveren dolgoznak, amely érthetővé alakítja át az érthetetlen beszédet.
Mintha direkt nekem szólna ez a fejlesztés, hiszen idegeneknek az én beszédem is érthetetlen, és ez állandó probléma a kommunikációban, hiszen senkivel sem tudok szóba állni, ha valaki nincs mellettem, hogy tolmácsoljon. Ezt így gondolta Erika is, mert írt nekem, hogy keressem meg a szegedieket. Egyúttal pedig készítsek egy fájlt mp3 formátumban, és küldjem el nekik, mert a további munkához szükségük lesz a beszédmintámra.
Erika azonban úgy tűnik, túlértékelte a technikai képességeimet, amelyek kb. odáig terjednek, hogy a netről letöltök programokat. Most is az történt, hogy az internetről egy hangrögzítő programot töltöttem le, felmondtam rá a szöveget, amelyet el akartam küldeni Szegedre, és... annak rendje, módja szerint megnyomtam a „küldés” gombot.
Hónapokig semmi, és így volna ez a mai napig is, ha Erika pár héttel ezelőtt rá nem kérdez, hogy válaszoltak-e már Szegedről. Erre a nyíltan nekem szegezett kérdésre nem sumákolhattam, kénytelen voltam bevallani, hogy bizony nem válaszoltak.
Erika felhívta a szegedieket, és kiderítette, hogy először rossz címre küldtem a mailt. Az immár jó címre újfent elküldtem a levelet és a hangfájlt is.
Ezúttal azonban már nem hagytam semmit a véletlenre, és pár napra rá, hogy elküldtem a mailt, rákérdeztem, hogy megkapták-e a levelemet és a csatolmányt. Rövidesen megkaptam a választ, hogy a levelet megkapták, de a csatolmányt nem.
Innen Erika vette kézbe az irányítást, és megbeszélte egy volt rádiós kollégájával, hogy eljön, és elkészíti a fájlt, amelyet el tudok küldeni Szegedre.
Tamás ma délelőtt el is jött, és elkészítettük a beszédmintát.
Akkor, innen folytatom a következő alkalommal...
                                    Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Korzó

Júniusi vasárnap délután a Pomlén. Sok somorjai lakos vasárnap délutáni programja sétálni a Pomléi úton: az árnyas sétányon beülni egy fagyira Juszufhoz, vagy csak úgy, az úton végig elhelyezett padok valamelyikén fogyasztani el a nyalánkságot. Ez a kép eszembe juttatja Krúdy, Kosztolányi leírásait, amikor arról írnak, hogy a polgárság vasárnaponként vagy ünnepek alkalmával kivonult a Duna-partra korzózni, társadalmi életet élni. A fiatalok ilyenkor flörtöltek egymással, amíg az öregek jóindulatúan félrenéztek. Szerelmek szövődtek, házasságok mentek tönkre.
Szóval ennek a képnek a huszonegyedik századi változatát látom most itt, a Pomlén. Huszonegyedik századi, mert konflis helyett mindenféle motormeghajtású járművet látok, autótól az elektromos rollerig.
Azt nem tudom, hogy szerelmek szövődnek-e, pláne, hogy házasságok mennek-e tönkre. Habár sok fiatal párt látok kézen fogva sétálni.
Bevallom, mindig megnyugtat és örülök, amikor ilyen képeket látok, mert ez azt jelenti, hogy bármennyire idegbajos társadalomban élünk is, mégis képesek vagyunk normális közösségként működni.
A szüleim, félig komolyan, félig viccesen, szokták mondogatni, hogy ebben a városban kétfajta vállalkozást érdemes indítani. Patikát és kávézót.
Ez egyrészt szomorú, mert azt jelenti, hogy elöregedő társadalomban élünk, amelyet a gyógyszergyárak szó szerint intravénás infúzión tartanak, másrészt viszont vigasztaló, hogy a polgári létnek legalább ez az eleme még működik.
Szóval ez is egy életkép 2019. június 8-án, Somorján.
                                                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Végre, jó idő

Végre vége ennek is... Mármint a májusnak. Nem mintha bármi kifogásom volna a hónap ellen. Nincs megjelölve a virtuális naptáramban, hogy ez volna a pfuj hónap, de ami sok, az sokk.
Igen, kitalálták, az esőre gondolok, ami már sokkolja az embert. Habár a népi bölcsesség úgy tartja, hogy a májusi eső aranyat ér, viszont egy mondás szerint jóból is megárt a sok. Igaz, a mezőgazdák meg azt mondják, hogy az utolsó pillanatban jött az eső, hogy az idei termés ne menjen a kovászba. A kitartó eső meg legalább föltöltötte a föld víztartalékát. Merthogy szárazság van/volt/lesz. Ugyanakkor viszont süthetett volna a nap is, mert így semmi se fog beérni.
Úgyhogy Hofinak van igaza: a mezőgazdaságnak négy fő ellensége van – a négy évszak.
...
Június első hétvégéjén végre beköszöntött a jó idő, amit rögvest ki is használok, irány a Pomlé! Mivel délután látogatót várok, már korán délelőtt kimegyek a városba. Útba ejtem a piacot is, mivel szombat lévén ma piacnap van, de úgy döntök, hogy nagy a tömeg, ezért aztán továbbállok.
A Pomléba tartok, pontosabban a parkerdőbe, amelyet magamban csak pomléi katedrálisnak becézek, mivel a magasba törő fák azt a képzetet keltik bennem, mintha boltívek hajolnának fölém. Tökéletes a nyugalom, a madarak csicseregnek, meditatív állapotba révülök.
Gyakran böngészem a sétányok mellé kihelyezett ismertető táblákat, úgyhogy már tisztában vagyok a parkerdő flórájával és faunájával, valamint a történetével is. Kedvenc helyem a parkerdőben a régi kioszknál van.
Most már azonban ideje visszaindulnom, mert kettőkor jön Szilárd, akivel már hetek óta egyeztettük az időpontot, hogy neki is, nekem is megfeleljen. Egy cikk miatt akar velem beszélni, amely a Carissimiben jelent meg, és az akadálymentesítésről szólt.
Izgatottan várom a találkozást...
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Színházban

Csütörtökön színházban voltunk, és nagyon jól szórakoztunk. Mint mindig, amikor havonta egyszer a somorjai vmk-ban színházi előadás van, akarom még hozzátenni, de az a helyzet, hogy a szüleim nem olyan színházi fanok, mint amilyen én vagyok. Ők bizony megfintorogják, ha nem a kedvük szerint való előadás van.
Velem ellentétben, aki színházi mindenevő vagyok. Tőlem aztán jöhet minden: operett, dráma, vígjáték, klasszikus, modern, amatőr, hivatásos.
Párszor már leírtam, hogy ha valamiért szeretek Somorján élni, az a város gazdag kulturális élete. Amíg a százdi kultúrház zsebkendőnyi színpadára csak minden szökőévben jutott el valamilyen színjátszó csoport, addig a somorjai vmk színháztermében minden hónapban kiváló színészek játékát élvezhetem.
Öt éve, mióta Somorján élünk, minden év szeptemberében megváltjuk az éves bérletet. És bizony sok szép élményben volt már eddig is részem. Mint említettem volt, színházi mindenevő vagyok. Sokszor filóztam már el azon, mitől is van ez. Mi az, ami minden alkalommal magába szippant? Végül azt hiszem, rátaláltam a válaszra, hogy mi varázsol el minden alkalommal.
Az az interakció, amely a színész és a közönség között kialakul egy-egy előadáson. Amit se a tévé, se a film nem adhat meg. Az élmény, hogy szó szerint együtt lélegezhetsz a színpadon levőkkel. És ha ez megtörténik, létrejön a varázslat!
Beszámolókat is azért kezdtem el írni az előadásokról, hogy így is reklámot csináljak ezeknek a színházi estéknek. Talán nem elbizakodottság a részemről, ha azt gondolom, hogy ezeknek a beszámolóknak is részük van benne, hogy egyre többen vagyunk a nézőtéren.
Mikor öt évvel ezelőtt elkezdtem járni az előadásokra, még csak az én kocsim állt a bejárat melletti folyosón. Ebben az évben azonban már társaim is vannak. Egy kedves, idős hölgy és egy fiatalember.
                                            Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Dilemmák

Január közepén megkeresett Fuchs Izabella, alias Femis, a régi, verslistás barát azzal, hogy lenne-e kedvem egy online kulturális és művészeti magazin, az ARTium szerkesztőjeként egy közös projekthez vele. Némi gondolkodás után igent mondtam, mert hát Femisnek nem tudok nemet mondani.
Rövidesen jelentkezett Erdei B. Ágnes, az ARTium főszerkesztője, és rövid technikai eligazítás után kinevezett egyik szerkesztőjének. Én azonban rögtön úgy kezdtem a működésemet, hogy kénytelen voltam haladékot kérni, mivel akkor dolgoztam a legintenzívebben az Életem történetei kéziratán. Így aztán február első vasárnapján szerkesztettem az első két cikket a magazinban.
Engem azonban azóta is gyötör a bűntudat, és billeg az a bizonyos léc, hogy nem vállaltam-e túl magam. A Felvidék.ma, a Carissimi, a blog, valamint az Életem történetei mellett biztos, hogy belefér az időmbe még a szerkesztés is?
Bűntudatom azért van, mert az imént felsorolt munkák mellett az újabb projektre nem jut annyi időm, amennyit szeretnék és megérdemelne. Merthogy hetente mindössze néhány órám van arra, hogy az internet kimeríthetetlen halastavából kihalásszam a legérdekesebb Felvidékkel kapcsolatos történeteket.
A léc pedig azért rezeg, mert állandóan annak a szélén táncolok – ha szabad ezt a képzavart használnom, ami pont az én esetemben egy kicsit vicces –, hogy bedobom a törülközőt. Amiért mégse visz rá a lélek erre a lépésre, az Erdei B. Ágnesnek, az ARTium főszerkesztőjének a személye, akinek nem lehet nemet mondani. És hát az is az igazsághoz tartozik, hogy bennem is van egyfajta küldetéstudat.
Küldetéstudat, hogy hetente újabb szlovákiai magyar alkotókkal ismertessem meg az olvasókat. És minden visszajelzés engem igazol, amikor rácsodálkoznak, s azt írják a hozzászólásokban, hogy megint egy remek költőt sikerült bemutatnom az olvasóknak, akit eddig nem ismertek.
Ezek hát azok a dilemmák, amelyek mostanában foglalkoztatnak.
                                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Életem történetei – a könyv

Januárban már írtam most készülő könyvemről, amely a keresztségben az Életem történetei címet kapta. A könyv azokon a történeteken alapszik, amelyeket a Jegyzetek a Morda aljáról című sorozatban írtam meg a Felvidék.ma hírportálon, és a Százdon töltött gyerekkorról, a rejtélyes kór kezdeteiről s írói eszmélésemről számolok be.
Pogány Erzsivel már akkor beszéltünk róla, hogy egyszer kötetben is meg kellene jelentetni a jegyzeteket. Erzsi, sajnos, már nem érhette meg, hogy a könyv megszülessen, ezért aztán úgy döntöttem, hogy a kötetet az ő emlékének ajánlom.
A kötetben egyébként régi írások mellett újak is helyet kapnak – így váltakozik a múlt idő és a jelen idő, sztorizós fejezetek az esszékkel, míg végül a második részben, amelynek a címe Somorja, összeér a két szál.
Sokat gondolkoztam, hogy mit válaszoljak azoknak, akik megkérdezik, hogy mi a kötet műfaja. Kézenfekvő volna azt mondani, hogy ez egy önéletrajz. Csakhogy ami kézenfekvő, még nem feltétlenül igaz. Merthogy ez a könyv... használati utasítás.
Igen, ugyanolyan használati utasítás, mint amit az üzletben kapunk, ha mosógépet veszünk. Csakhogy ez a használati utasítás hozzám szól.
Arra gondoltam, hogy ha egy gép mellé jár a használati utasítás, akkor az emberekhez miért nincs? Elvégre mi bonyolultabbak vagyunk a legbonyolultabb gépnél is.
...
Eddig készen is volnánk. Mármint a kézirat többé-kevésbé elkészült. Hátravan azonban a legnehezebb feladat: a kéziratból könyvet varázsolni és azt eljuttatni az olvasók kezébe. Mindehhez pedig az anyagi fedezetet előteremteni, ami egy ilyen élhetetlen szépléleknek a legnehezebb feladat.
Itt tart most ez a projekt. Ígérem, hogy a jövőben is minden lépésről beszámolok majd.
Addig is szorítsanak!
                                            Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Születésnap

Húsvétvasárnap a szűkebb család szokás szerint ellátogatott Dunakilitire a Sári csárdába, hogy megünnepeljük Márti születésnapját. Azért írom, hogy szokás szerint, mert a családban évek óta hagyomány, hogy évente egy-két alkalommal ellátogatunk oda, hogy megünnepeljük valamelyikünk születésnapját. Most éppen a Mártiét.
Két éve itt ünnepeltem az ötvenesemet. Akkor az időjárás egy hónapot volt lemaradva, és a családban máig azon derülnek, hogy az akkor készült képeken mennyire didergek. Ma ilyen veszély nem fenyeget, mert az időjárás a koranyarat idézi.
A szűkebb család ezúttal tizenkét főt jelentett. Az unokahúgomék Pozsonyból jöttek a lányukkal, és mi tagadás, jól kitalálták az időzítést. Csak az utolsó pillanatban toppantak be, habár mi jöttünk komppal. Átúsztattunk Doborgazra, ahonnan még jó negyedórás út várt ránk a Sári csárdáig.
Először még úgy volt, éppen a jó időre való tekintettel, hogy kint a teraszon lesz az ünnepi ebéd, de ilyenkor már túl sok a darázs, és anyu, aki allergiás a darázscsípésre, félt, hogy megcsípik. Így aztán bent, a csárdában terítettek meg nekünk. A zenei aláfestést egy hegedű szolgáltatta gitárkísérettel. Mivel a szomszéd asztalnál is születésnapot ünnepeltek, először ott zenéltek, aztán mikor befejeztük az ebédet, és a köszöntésekre került sor, átjöttek a mi asztalunkhoz. A kis Sára legnagyobb örömére, akit teljesen elbűvölt a hegedűs játéka, és megigézve bámulta.
Ebéd után még közös fotózkodás az udvaron, majd egy rövid séta le a Duna holtágához. A vízen csónakot sodort az ár. Egy kislány kezelte a kormánylapátot. A csónakban egy család ült, amit a stégről néztünk Janival és Ákossal...
                                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Április 12., péntek

Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtök este megkeresett Brogyányi Misi, hogy egy diákcsoporttal Somorján van, és másnap délelőtt felkeresne a lakásomon. Nagyon megörültem a hírnek, mivel Misivel eddig mindig csak futólag volt alkalmunk találkozni. Sajnos, a találkozás most se sikerült sokkal hosszabbra, mert Misinek rohannia kellett vissza a csoportjához, de legalább fényképek készültek a találkozásról.
Délután viszont már a városi könyvtárban volt jelenésem, ahol egynapos könyvtáros-továbbképzést tartottak, s ezen ott voltak az ipolyságiak is. Moys Magdi, az ipolysági könyvtár vezetője még a hét elején keresett meg, hogy el tudnék-e menni oda. Egy könyvcsomagot szeretett volna átadni, az intézményük ajándékát, mivel még novemberben részt vettem a 70 éves jubileumuk megünneplésében.
Jó volt vele találkozni. Megígérni neki, hogy az új könyvem keresztelőjét majd a sági könyvtárban is megtartjuk, és hallgatni ízes, palócos kiejtését, amellyel egy kis Ipoly mentét varázsolt a somorjai könyvtárba.
Hát, így nézett ki az én pénteki napom.
                                        Sztakó Zsolt

 

Nyomtatás E-mail

További cikkeink...

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

carissimi 2018 4 Page 01

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es