Ma ünnepli névnapját: Emánuel Holnap: Hajnalka

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 10-12
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002@gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

akadalymentes 01

  • Home
  • Egy kripli naplójából

Ragyogó napsütés

Érzem, ahogy a tüdőm megtelik friss levegővel. Jó mélyeket lélegzek, hogy még a legeldugottabb tüdőcsúcsomat is átjárja az éltető oxigén. Közben Charlie számát dúdolom, jobban mondva dünnyögöm... egy szippantás a jóból.
Három hónap hosszú idő, és én kb. ennyi ideje nem voltam kint a városban. Természetesen rövidebb távokra akkor is kimerészkedtem ebből az önként vállalt szobafogságból. Például mikor apuval az ortopédorvoshoz mentünk új cipőt íratni, vagy a szomszéd kultúrházba, előadásra. Még a klubba jártunk télvíz idején... habár anyu volt párszor egyedül, de hát ő se fitt.
Mondom, nem fitt, de ez csak az eufemisztikus körülírása annak a rejtélyes betegségnek, amely hónapok óta kínozza. Esténként felmegy a láza, hidegrázás, amely az éjszakákat is tönkreteszi. Mindezt pedig végtagfájdalom kíséri. Én pedig csak tehetetlenül nézem a szenvedését, ami eléggé deprimáló tud lenni.
Próbálok úgy fordulni a kocsival, hogy a napfényből a lehető legnagyobb adagot kapjam, de a közepes erősségű szél ne érjen. Ezért aztán föl-le ingázok, szélárnyékos helyet keresve. Végül lecövekelek a városháza előtti placcon. Kisgyerkőcök sétálnak nagyszüleikkel. Fiatal apukák babakocsit tolnak. Fiatalok bandáznak. Szokásos vasárnap délutáni nyüzsgés.
Zsuzsa most jön haza a gútori kertből. Integet.
Azt is érzem, hogy jelentős napfényhátralékot halmoztam fel az elmúlt hónapokban öreg csontjaim rovására. Komolyan mondom, időnként olyanokat roppannak, mintha száraz gally törne ketté, és a kulcscsontom is egyre fájdalmasabban követeli a jussát. Minden reggel arra ébredek, hogy fáj, és testhelyzetet kell váltanom.
Ezért kell most kihasználnom ezt a korán jött ragyogó napsütést.
                                                              Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Az ítéletekről

A dolgokat rendszerint csak utólag tudjuk értékelni, amikor benne vagyunk, akkor nem. Túl sok bennünk az érzelem, az elfogultság, dolgozik az adrenalin, képtelenek vagyunk hideg fejjel gondolkozni. Ezért aztán csak bizonyos idő elteltével visszatekintve tudjuk megbecsülni a dolgok valódi értékét. Ahogy a képnek is csak egy szeletét látjuk, ha túlságosan közel megyünk hozzá, vagy éppen benne vagyunk, és hátra kell lépnünk, ha az összképre vagyunk kíváncsiak.
Otthon, Százdon gyakran játszottam azt, hogy én is egy kép része vagyok, amelyben a táj a keret, és próbáltam elképzelni, hogy egy kívülálló szemlélő milyennek láthatja az egész képet. Talán a gyönyörű táj ihletett erre a játékra.
És hogy miért írom ezt most? Csak azért, mert ez a metafora jól illusztrálja az életünket. Azt, hogy a saját életünkről sose tudunk objektív ítéletet mondani, hiszen elfogultak vagyunk. Lehet, hogy mi úgy érezzük és éljük meg, hogy az életünk totális csőd, mindennel elégedetlenek vagyunk, de egy idegen, egy kívülálló lehet, hogy egészen másként fogja látni az életünket, és nem érti, hogy miért elégedetlenkedünk. Még az a benyomás is kialakulhat benne, hogy jó dolgunkban elveszítettük minden realitásérzékünket.
Sőt még az is előfordulhat, hogy bizonyos idő elteltével visszatekintve akkori életünkre már mi magunk se fogjuk érteni, hogy mi bajunk volt akkor, miért elégedetlenkedtünk. Egyszerűen azért, mert egy csomó érzés, amelytől akkor borúsan láttunk mindent, leülepedett bennünk.
Lehet, hogy egy szerelemből, amely akkor boldogtalanná tett bennünket, már csak a mámor érzése maradt meg. Az a bizsergető valami, amit felidézni is olyan jó. A várakozás izgalmát, a lopott csókok szívdobogását.
Többek között ezért is olyan nehéz objektíven megítélni, hogy milyen életet élünk, mert túl sok a zavaró körülmény, amelyet csak az idő tisztázhat.
                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Visszatértem

Hosszú volt ez az egy hónapnyi hallgatás, és nekem lelkifurdalásom is volt, hogy cserbenhagytam az olvasóimat. No meg a Nagy Tezsvér is rendszeresen figyelmeztetett (utoljára éppen ma), hogy legyek szíves, aktivizáljam magam, és ne üljek tovább képzelt babérjaimon, mert az olvasók már egy ideje nem hallottak felőlem. Vegyük úgy, hogy előrehoztam és megnyújtottam a tavaszi szünetet (igen, mert ezt is megtehetem).
Tréfán kívül azonban tartozom néminemű elszámolással az olvasóimnak, hogy mit is csináltam ez alatt a hónap alatt. Merthogy nem lógattam tétlenül a lábamat, hanem dolgoztam. Mégpedig azon, hogy egy Pogány Erzsivel közös tervünket megvalósítsam.
Volt nekem anno, még 2015-ben, a Felvidék.ma-n egy aránylag sikeres visszaemlékezés-sorozatom, amelyben a százdi évekkel és betegségem kezdetével foglalkoztam. A sorozat ezért a Jegyzetek a Morda aljáról nevet kapta.
Erzsi sajnos tavaly itt hagyott bennünket, de én januárban hozzáláttam, hogy az ő emlékére is, végre megvalósítsam közös tervünket. Aki ismer engem, persze tudhatja, hogy nem állhattam meg, hogy bele ne írjak a kéziratba. A kézirat kb. egyharmada így új történetekkel bővült, és új címet is kapott. Életem történetei lett a könyv címe, és alcíme is lett „Első ötven évemből”, ami azt is jelzi, hogy ezzel a könyvvel egy korszak is lezárult az életemben. Eddig tartott a „százdi” korszakom, most pedig kezdődik a „somorjai”. Pont úgy, mint Picassónál, írhatnám fellengzősen, csakhogy neki színekkel jelzik a különböző korszakait.
A kéziratot tegnap küldtem el Erikának, hogy segítsen végső formába önteni a könyvet. Én pedig visszatértem, és igyekszem újra hűségesen írni ezt a blogot, amíg Te, kedves olvasó, igényled!
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Alternatív élet

Sokszor elgondolkoztál már azon, hogy milyen is lenne egy másik ember életét élni. Izgalmas elképzelni, hogy milyen is lenne egy másik ember bőrében. Például ha nem élnél kerekesszékben, amikor a világ számodra egy nagy akadálypálya, hanem normális, átlagos életet élnél. Vajon akkor is így alakult volna minden? Vagy igaz volna az, amit egyszer a közösségi oldaladon olvastál, és lefordítva körülbelül úgy hangzik, hogy minden embert a korlátai határoznak meg?
Talán azért is kezdtél el írni, hogy erre a kérdésre választ találj. Hogy rálátásod legyen az életre, a sajátodéra is. Fölülről szemlélni valahogy távolságtartás is.
Épp ezért minden történet, amely a billentyűzeten megszületik, egy alternatív élet is, amely éppúgy a tied, mint az, amelyet élsz. Így öltöd magadra a hajléktalan sorsát, éppúgy, mint az inkvizítorét vagy éppen az eretnekét. Olyan ez, mint az a színész, aki héttől tízig eljátszik egy szerepet, de az előadás végén képtelen kilépni a szerepéből, és a színpadon játszott sorsot éli tovább.
A tudomány mai állása szerint léteznek úgynevezett multiverzumok. Ezek a láthatatlan univerzumok a mi látható univerzumunkkal párhuzamosan léteznek, a tükröződései annak, és számuk akár végtelen is lehet. Ez persze még csak feltételezés, spekuláció, egy elméleti fizikus számításainak a végeredménye. Ha azonban mégis igaz, akkor ott is él valaki, aki te vagy, csak éppenséggel egy alternatív életet él. Hétéves korában nem bénult le, most nem blogot ír, hanem, mondjuk, futballsztár (futballnak abban az univerzumban is léteznie kell).
Mindez persze úgy hangzik, mintha egy sci-fi tartalmát ismertetném, a gondolattal mindenesetre érdemes eljátszani, hogy mi is lenne, ha egy alternatív életet élnénk.
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

A prédikáció

Elnémult az utolsó hang is, a hívek éneke elhalt, csak az orgona hangja vibrált még a levegőben, és egy kisgyerek sivalkodott valahol, akinek túl hosszú volt már a szertartás. Az apja próbálta megnyugtatni, és elindult vele a kijárat felé.
A pap a pulpitushoz lépett, és elkezdte olvasni az aznapra rendelt evangéliumi szakaszt, amelynek végkicsengése az, hogy ne félj:
„Péter kilépett a bárkából, és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: »Uram ments meg!« Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. »Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?«
A pap itt becsukta a Bibliát, és a hívekre nézett. Kutató volt a tekintete, mintha azt próbálta volna meg kifürkészni, hogy mi játszódik le bennük.
„Vajon közülünk hányan rettentek meg egy nagyobb feladat előtt, mert kicsiny volt a hitünk, mint Péteré? Pedig Péter már a vízen járt, talán egy-két lépést meg is tett, de elég volt egy apró hullám, hogy megrettenjen, és az Urat hívta, hogy mentse meg. Ez a történet bizony akár rólunk is szólhatna, akik megrettenünk az első nehézség láttán. Pedig elég volna bízni, és nem kicsinyhitűnek lenni. Félni a saját képzeteinktől, félni attól, ami bekövetkezhet, ami bűn. Mert ha félünk, akkor már nem mi irányítjuk a cselekedeteinket, hanem a félelem. Van egy mondás: falra festi az ördögöt. Igen, mert a félelem a sátán eszköze, hogy általa irányítson bennünket. És hát valljuk be, hogy félelmeink gyakran irracionálisak is. Olyasmitől rettegünk, aminek a bekövetkeztére alig van esély. Ezeket a félelmeinket a sátán sugallja nekünk, hogy általa uralja a gondolatainkat, ezért nekünk küzdenünk kell ellene.”
A prédikáció véget ért, a pap visszament a helyére. Az orgona hangja felbúgott, és az első dallamok után a hívek is bekapcsolódtak az énekbe.
                                                    Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Elmélkedés új év hajnalán

 Még karácsony előtt azt írtam az ismerőseimnek, hogy legyen ez a karácsony a megbocsátásé, hogy pár nap múlva tiszta lappal kezdhessünk egy új évet. Aztán elgondolkoztam. Mert szép dolog a megbocsátás, és sokszor nekünk nagyobb szükségünk is van rá, mint a másik félnek, hogy elengedjük a sérelmünket, és ne rágjon folyton belülről, míg végül megbetegít bennünket. Szóval ezért jó az, ha meg tudunk bocsátani, és túllépünk a sérelmeinken.
No de a másik oldal érve is igazul cseng, amelyik azt mondja, hogy ha folyton mi vagyunk az, aki megbocsát, akkor egy idő múlva balekká válunk. Balekká, akit nyugodtan meg lehet sérteni, be lehet csapni, hiszen úgyis megbocsát. Ez pedig már az önbecsülésünket rombolhatja le, mert a rosszindulat mindig vissza fog élni vele, hogy mi megbocsátó lelkek vagyunk.
Szerencsére a helyzet nem fekete-fehér, hanem inkább a szürke ötven árnyalata, hogy frappáns legyek. Egyrészt ugye mi vagyunk az áldozat, a sértett fél, aki ellen vétkeznek, ugyanakkor azonban mi se mondhatjuk magunkat tökéletesen ártatlannak, hiszen mi is sértünk meg másokat, amiért elnézést kell kérnünk. És ez a lényeg, hogy tudjunk bocsánatot kérni!
Lélekgyógyászok a megmondhatói, hogy az embernek három szót a legnehezebb kimondani: kérem, köszönöm és elnézést. Márpedig a megbocsátásnak van egy előfeltétele. Az, hogy kimondjuk: elnézést!
Mégpedig azért, mert ez a szó jelenti azt, hogy szembenézünk vétkünkkel, tudatosítjuk, hogy megsértettük a másikat. A legszebb imánk ezt úgy fejezi ki, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!
Az új év első napjaiban tehát azt kívánom olvasóimnak, hogy ne féljenek bocsánatot kérni és megbocsátani, ha úgy érzik, hogy ez a helyes, mert akkor biztosan békés 2019-es év elé nézünk!
                                                    Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Szenteste Úszoron

47136632 331144207682992 987701457123803136 n

Anyu Mártival úgy beszélte meg, hogy kettő és három között megyünk ki Úszorra, hogy immár hagyományosan ott töltsük a Szentestét. Azért, hogy apu ne kényszerüljön rá az absztinenciára, a nővérem azt is magára vállalta, hogy ezen a napon ő lesz a sofőr.

A tavalyi Szentestén a nagyobbik lányának, Melindának a kisfia, Alesso volt a főszereplő, a rajongás tárgya. Januárban viszont megszületett a második unokája, Sára, így most ő volt a középpontban. Sára tudatában is volt ennek, és úgy uralkodott, mint valami kis hercegnő. Megkövetelte a figyelmet, mert ha nem, akkor bizony eltört a mécses.

Mikor mi megérkeztünk, akkor is volt egy kis sírás-rívás, míg csak meg nem barátkoztunk. A sírásra görbült ajkak azonban hamar mosolyra húzódtak, amint Sára kisasszony konstatálta, hogy mindenki vele foglalkozik.

Alesso ezt a Karácsonyt Szicílián töltötte az olasz nagyszülőknél. Messengeren jelentkeztek be. Kicsit aggódtunk, mert azt olvastuk, hogy az Etna kitörése miatt földrengés volt a környéken, de Melinda  megnyugtatott, hogy csak a karácsonyfa mozgott.

Vacsora után következett az ajándékok kibontása. Tőlünk állathangos könyveket kapott Sára, és ez érdekelte őt a legjobban, mert az este folyamán félpercenként hangzott fel bagolyhuhogás, rókaugatás vagy madárcsicsergés. Előkerült aztán a fa alól olyan ajándék is, amihez most még túl kicsi volt, és jelenlegi állás szerint az apukáját még jobban érdekelte, mint őt.

A legszebb emlékek közé raktározom el ezt az estét, és az érzések még sokáig kavarognak bennem az ágyban is. Anyuék még elmennek az éjféli misére, de én csak akkor tudok elaludni, mikor visszajönnek.

Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Advent

Az advent azt jelenti latinul, hogy várakozás, felkészülés. Várakozás a jóra, amely a Megváltó megszületésében testesül meg. Ez a jó azonban nem valami külső forrásból fakad, hanem bennünk kell, hogy felbuzogjon a forrás. Ezért van az, hogy adventben elcsendesedik a világ. Ez azt a célt szolgálná, hogy nézzünk magunkba, végezzünk számvetést, és fedezzük fel magunkban azt az isteni lényeget, amelyért a földön vagyunk.
Mondom azonban mindezt feltételes módban, mert az a harsány, csiricsáré ünnep, amivé a konzumipar a karácsonyt változtatta, mindenre alkalmas, csak az elmélyedésre és a számvetésre nem.
Az üzletekben már ősz elején megkezdődik az ajándékok árusítása, aztán jön a Black Friday-nek nevezett átverés, amely már igazi startjel arra, hogy elkezdődhet az igazi karácsonyi őrület. Mert el kell hitetni, hogy a szeretetnek is van pénzben kifejezhető értéke, mint mindennek ezen a világon.
És mi gondosan méricskéljük, hogy a mi ajándékunk egy centtel se legyen drágább, mint az övé. Vagy épp nagyzolva túl akarjuk szárnyalni őt. Pénz nem számít. Ezért megvesszük az első elénk kerülő ormótlanságot, amely aztán úgyis csak a lomot fogja szaporítani.
Közben pedig mindenhonnan harsognak a bugyuta karácsonyi dalok, amelyektől ha egykor szeretted is őket, mára megundorodtál, olyan tömegben kapod az arcodba minden év karácsony tájékán.
Pedig a másik talán jobban örülne egy őszinte mosolyodnak. Annak, ha a legértékesebbet adnád neki, az idődet. Mert az egyszer csak elfogy, és te a falba verheted a fejed, hogy miért nem használtál ki minden pillanatot, amíg lehetett.
Így, az ünnep közeledtével mit is kívánhatnék olvasóimnak? Azt kívánom, hogy használják ki a karácsonyig hátralevő utolsó pár napot a felkészülésre. Aztán pedig kívánok áldott, békés karácsonyi ünnepeket!
                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Motiváció

A közösségi oldalakon gyakran kerülnek elém olyan videók, amelyek megfognak, és még órák múlva is a hatásuk alatt vagyok. Olyan emberekről szólnak, akik nehéz helyzetben vannak, amelyet mi akár kilátástalannak is tarthatnánk, ők mégis találnak magukban elég erőt ahhoz, hogy felülemelkedjenek rajta, és megvalósítsák az álmaikat. Vagy egyszerűen csak olyan önzetlen embereket mutatnak be, akik elesetteken segítenek.
Ezeket a videókat aztán megosztom, hogy hozzám hasonlóan mások is motivációt meríthessenek belőlük. Meggyőződésem ugyanis, hogy a motivált ember minden akadályt képes legyőzni, míg a motiválatlan csak kallódik a világban. Ezért néha elég annyit tenni, hogy felmutatunk neki egy példát, és azt mondjuk, hogy erre ő is képes.
És igen, néha én is magam alatt vagyok, és szükségem van az ilyen videókra, hogy feléledjen bennem az a bizonyos tűz.
József Attilának van egy csodás verse, a Hetedik, amelyben a következő sor olvasható: „egy ki győzni segít szegényt”. Gyanítom, hogy József Attila is valami hasonló, önzetlen, támogató segítésre gondolt, amikor ezt a sort írta. Mert gyakran nem is kell sok ahhoz, hogy valakit elindítsunk egy úton, és győzni segítsük a szegényt.
Például úgy, hogy varrógépet ajándékozunk egy végtaghiányos embernek, és így lehetőséget adunk neki, hogy egy indiai közösségnek ő legyen a szabója, aki a ruháikat varrja. Vagy megtanítunk valakit zongorázni, akinek csak az egyik kezén vannak kifejlődve az ujjai, és lehetőséget adunk neki, hogy a saját zenéjét álmodja.
Az elején azt írtam, hogy motiváció, most azonban javítom magam, és azt írom, hogy esély és motiváció. Adj esélyt, hogy te is győzni segíts szegényt!
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

További cikkeink...

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

carissimi 2018 4 Page 01

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es