Szeptember 25.
A somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban tartottuk meg a Príbehy môjho života könyv bemutatóját. Mondhatni, családias hangulatban zajlott – jobbára ismerős arcokat láttam a közönség soraiban –, és Csanda Gábor vezényelte le a tőle megszokott felkészültséggel. Jitka, a könyv fordítója, sajnos, nem tudott eljönni, csak egy rövid üzenetet küldött, Gábor olvasta fel. Felolvasta Handicap című versemet is, amely egyike a kevés szlovákul írt versemnek. Még az NRC-ben született, jó húsz évvel ezelőtt. Úgyhogy jó kis este volt ott, a könyvtárban.
Szeptember 27.
Tíz után indultunk el, hogy egy órára Bükfürdőre (szigorúan egy k-val!) érjünk, ahol pont a varjak világtalálkozójának a közepébe csöppentünk. Én még annyi varjút, mint ott, nem láttam, a környező fák lombkoronái feketéllettek tőlük.
Nővérem a hétvégét all inclusive foglalta le, és a kiszolgálásra nem is lehetett panasz, a szobánk pedig pazar volt, és mindenben rám „szabták”! Esténként a bárban múlattuk az időt, italokat kortyolgatva, és fülbemászó dallamokat hallgatva figyeltük a bulizókat. Jobbára cseh és német beszédet lehetett hallani, magyart csak elvétve – azokról is jó eséllyel lehetett tudni, hogy a földijeink.
Másnap, szombaton végül a büki vizet is kipróbálhattam, és még egy futóversenyt is végigizgulhattam. A versenyzők ott futottak el a medencétől pár méterre, úgyhogy mindenki rájuk figyelt – én pedig, saját kezdeményezésből, az ivókúrát is kipróbáltam. Megtudtam ugyanis, hogy a büki vizet belsőleg is használják, és hát akkor mért ne tegyek egy próbát én is?
Vasárnap, a viharos szélben, még egy rövid séta is belefért. Betévedtünk egy tourinform irodába, ahol egy elkerített részen a történelmi Magyarország főbb fürdőhelyei voltak feltüntetve, és Bükfürdő történetéről is többet tudhattunk meg. A rejtély megoldódott: Bükfürdő az itt birtokos Büky családról nyerte a nevét!
Egy gyors ebéd után indultunk haza. És hogy mi maradt meg bennem erről a hétvégéről? Sok-sok kellemes emlék…