A címben szereplő mozgalmas augusztus tulajdonképpen július végén kezdődött, amikor háromfős kis csapatunk (Juci, a segítőm, anyu meg én) felkerekedtünk, hogy eltöltsünk Százdon tíz napot. Teszem rögtön hozzá, hogy hosszas egyeztetés után, mert hol a házat alakították át, hol mi nem tudtunk menni. Csak egy dolog volt biztos, hogy bő …
TovábbLegújabb cikkeink
Senki sem tud mindent, de mindenki tud valamit…
Ez járt a fejemben, ahogy néztem a fogyatékossággal élő emberek, lányok, fiúk produkcióit, melyekkel magukat, egymást és a jelenlévőket szórakoztatták. És megmutatták, hogy mindenkiben lappang valamilyen tehetség. Emka értelmi fogyatékos. Autodidakta, egyedül tanult meg zongorázni. Ha ritmusos zenét hall, táncra perdül. Marika már nem mai gyerek, csak lélekben maradt az. …
TovábbMegjelent a Carissimi 2023/3. száma
A tartalomból Rácz Jolán: A gyengék erősebbek Látogatóban az ógyallai autistaotthonban Havasi Ágnes – Tóth Mónika – Fekete-Szabó Viola – Erdélyi Andrea: A pedagógusoknak (is) dolguk van a komplex kommunikációs igényű emberekkel, I. Horváth Péter László: Könnyen érthető képek készítésének szabályairól Farkasné dr. Gönczi Rita: Könnyen érthető kommunikáció, egyenlő esélyű …
TovábbVisszatekintés a nyárra – nyárbúcsúztató
Reggel kilencre voltunk megbeszélve, hogy a sógorom jön értünk, és elvisz Nyékvárkonyba, a sportpályára, ahol szeptember 9-én a nagypakai Grace egyesület tart nyárbúcsúztatót és sportnapot. Szerencsére az időjárás is úgy gondolja, hogy még inkább nyár van, és ragyogó, napsütéses az idő. Mivel a múltkor az egyesület teljes jogú tagjaivá váltunk, …
TovábbVisszatekintés a nyárra – koncertek
Szeptember első napja van, és haladó hagyományaimhoz híven megkezdem a naplóírást. Szintén hagyomány (haladó-e, vagy sem, azt ki-ki döntse el), hogy a szezont egy visszatekintéses sorozattal indítom, melyben beszámolok arról, hogyan telt a nyaram. Hogy rövid legyek: vegyesen… no, de ne fussunk ennyire előre. … Most még ott tartunk, hogy …
TovábbÍgy működünk:
Mi a Carissimi?
Jótékonysági alapunkat a Pozsonyi Kerületi Hivatal 2002 augusztusában jegyezte be. Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott …
TovábbHogyan segíthet?
Kérjük, adja adója 2/3 százalékát a Carissimi Nonprofit Alapnak, hogy idén még több, családban élő …
TovábbTámogatás igénylése
Ha a családban fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek, és támogatást szeretnének igényelni, a szülő (nem ajánlott) …
TovábbKuratórium
A Carissimi Nonprofit Alap kuratóriuma Bauer Edit, elnök Borosné Környei Erzsébet Hritz Júlia Németh Pogány …
Tovább