Figyelem!

A Carissimi nonprofit alap 2012-ben

Szervezetünk tavaly ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Ez alatt az idő alatt egyre ismertebbé vált a neve Szlovákia magyarlakta vidékein, és számon tartanak bennünket a határainkon kívül, Magyarországon, Ausztriában, Erdélyben és a Vajdaságban is. Tevékenységünk elismerésének kézzelfogható jele, hogy minden eddiginél többen ajánlották fel nekünk adójuk két százalékát. Mindnyájuknak köszönjük ezt a nemes gesztust, de külön kiemelném a nagyfödémesi, már nyugdíjas Lovász Ferencet, aki volt kollégáit győzte meg, hogy adófelajánlásukkal támogassák a Carissimit, és Tirinda Pétert, a pozsonyi B & K Kft. ügyvezető igazgatóját, aki évek óta támogatónk.
Tavaly tizenegy rászoruló családot segítettünk anyagilag (itthoni és külföldi gyógykezelés, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, benzinköltség), hozzájárultunk értelmi sérült fiatalok és családtagjaik nyári táborozásának költségeihez, valamint továbbképzéséhez. Együttműködési szerződést írtunk alá a budapesti Mozgáskorlátozott Emberek Rehabilitációs Központjával a megváltozott munkaképességű emberek önálló életvezetését és munkavállalását segítő nemzetközi projektben való részvételről. Ingyenes lapunk – hála olvasóink és támogatóink példátlan összefogásának – tavaly is hatszor jelenhetett meg annak ellenére, hogy az SZK Kormányhivatala az első alkalommal elutasította pályázati kérelmünket. Örömünkre a második fordulóban már támogatásra méltónak tartotta lapunkat, így egy kis lélegzethez jutottunk. Az egyes számok letölthetők a www.carissimi.sk honlapról, ahol más hasznos információt is találhatnak szervezetünkről. A Facebook közösségi hálón saját oldalunk és csoportunk van.
2012-ben számos rendezvény szervezői, társszervezői, illetve résztvevői voltunk. Áprilisban negyedik alkalommal voltunk társszervezői az értelmi fogyatékos fiatalok galántai versfesztiváljának, és részt vettünk az értelmi fogyatékos fiataloknak és hozzátartozóiknak az ekecsi református templomban tartott Visszhang című zenés napon. Májusban (támogatóinknak köszönhetően) Somorján a Pomlé parkerdőben a barátainkkal ünnepeltük szervezetünk megalakulásának 10. évfordulóját. Tapsolhattunk az értelmi és halmozottan sérült fiatalokból álló budapesti Nemadomfel Együttesnek, a vállalkozó kedvű fiatalok pedig bekapcsolódhattak a kézműves-foglalkozásokba. Júniusban a komáromi Limes galériában mutatkozott be a Carissimi folyóirat; részt vettünk a kisújfalusi családi napon, ahol fogyatékossággal élő fiatalokat nevelő családok találkoztak, a délutáni programban pedig többek között a budapesti Roll Dance Kerekes Székes Táncegyüttes lépett fel. A hónap végén a budapesti Bliss Alapítvány megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi konferenciára szóló meghívásnak tettünk eleget. A Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség (MAGYISZ) meghívására július elején részt vettünk Fonyód–Fonyódligeten a nevelőszülők VI. nemzetközi konferenciáján, Balatonlellén pedig a gyermekáldozatokért és gyermeki jogokért emelt emlékműnél tartott koszorúzáson Bauer Edit európai parlamenti képviselő, a Carissimi kuratóriumának tagja mondott ünnepi köszöntőt, aláírtuk továbbá a Kárpát-medencei és azon túli civil szervezetek konföderációjának alapokmányát. Szeptemberben a 10. évforduló jegyében szakmai napot tartottunk Losoncon; az előadók a halmozottan sérült gyermekek és felnőttek fejlesztésében, állapotuk javításában szerepet játszó, elsősorban a szájüregi és arcizmok működését serkentő terápiákat ismertettek. Az értelmi és halmozottan sérült fiatalok pedig különböző művészeti foglalkozásokon mutathatták meg ügyességüket. Decemberben a Carissimi közvetítésével többen részt vettek a Bliss Alapítvány által szervezett többnapos szemináriumon.                                  

Megszakítás