Figyelem!

A falu ünnepel I.

Valamikor tavasszal hallottam először, hogy valamiféle ünnepség lesz Százd első írásos említésének a 755. évfordulójára. És hogy miért a 755-re, miért nem a 750-re? Erre a válasz pofonegyszerű. Azért, amiért a millenniumi ünnepségek is 1896-ban voltak, nem pedig 1895-ben. Holott a történészek bebizonyították, hogy Árpád apánk igenis 895-ben jött be népével a Kárpát-medencébe. Csak hát az építkezésekkel nem készültek el határidőre. Akkora blama viszont nem történhetett, hogy a magyar állam a honfoglalás 1001. évfordulóját ünnepelje meg. Ezért hát összeült az Akadémia tiszteletre méltó testülete, és némi politikai nyomásra megváltoztatta a honfoglalás időpontját 896-ra. A meghívókon pedig csak a dátumot kellett kijavítani. Éljenek a kreatív politikusok!
Nekünk azonban nem voltak ilyen kiváló történészeink, akik történelmet hamisítottak volna a kedvünkért, így aztán maradt a 755.
Én mindenesetre már június végén létrehoztam egy eseményt a Facebookon az augusztusi ünnepségsorozatnak, ahova meghívtam minden barátomat és százdi lakost, aki csak az ismerőseim között volt. Arra gondoltam, hogy biztosan lesznek olyanok, akiknek hosszabb szervezést igényel, hogy el tudjanak jönni. A visszajelzések, az „érdekel”-ek, az „ott leszek”-ek érkeztek is szépen, végül sokan közülük mégse jöttek el.
Akadtak olyanok is, akik már a programok után érdeklődtek, de a szervezők csak egy tervezetet tudtak küldeni az érdeklődésemre, azt pedig mégse tehettem ki.
Időközben mi is visszajöttünk Somorjára, úgyhogy majd’ egy hónapra megszakadt minden közvetlen kapcsolatom az otthoni ügyekkel. Az volt az utolsó infóm, amit Zoli, a polgármester búcsúzóul mondott, hogy Koppány a Rómeóból biztosan jönni fog Százdra.
Arról meg már írtam ezen a blogon, hogy micsoda klímamenekültekként mentünk augusztus elején az átforrósodott somorjai lakásunkból a százdi családi házba. Akkor már csak másfél hét volt a 13-ai első napig.
Végre a rendezvény plakátja is megérkezett a notebook-ra, rajta a hivatalos programmal, amit feltöltöttem az esemény Facebook-oldalára. Sőt, még a Felvidék.ma Eseménynaptárába is feltettem a programot, hogy akit érdekel, az eljöhessen. Mivel a portáltól senki se tudott eljönni, így azt is vállaltam, hogy tudósításokat is írok az eseményekről.
                                                                                                                                        Sztakó Zsolt

Megszakítás