Figyelem!

Jótékony célú Ghymes-koncert az újrakezdés jegyében

Magyarországon évente több mint 6000 ember veszti el a látását. Egy felnőtt ember életében a szerzett látássérülés hatalmas veszteség, hiszen meg kell küzdenie a mindennapok során a közlekedésben, a kommunikációban, a tanulás vagy munkavállalás, valamint a társadalmi szerepek vállalása terén felmerülő akadályokkal. Az elemi rehabilitáció célja a látássérült személyek életminőségének javítása, az új élethelyzethez történő alkalmazkodásuk elősegítése és társadalmi reintegrációjuk támogatása.
Ezt a feladatot vállalja fel a budapesti Pest és Fejér megyei felnőttkorú látássérült embereket ellátó központ, mely októberben nyílik meg Budaörsön, a Patkó utca 7. szám alatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati támogatása a központ működése (fenntartás, bérek) egy részét fedezi, de az elindítást megelőző átépítési munkálatokat nem – ehhez járul majd hozzá bevételével a Ghymes együttes jótékonysági koncertje, mely 2017. október 14-én, szombaton 19 órai kezdettel lesz a Budaörsi Városi Sportcsarnokban (Budaörs, Hársfa u. 6.).
Segítsünk együtt, hogy látásuk elvesztése után is tartalmas, önálló életet élhessenek embertársaink!
Bővebb információk: www.bulake.hu, https://www.facebook.com/bulake.hu

Megszakítás