Figyelem!

Ragyogó napsütés

Érzem, ahogy a tüdőm megtelik friss levegővel. Jó mélyeket lélegzek, hogy még a legeldugottabb tüdőcsúcsomat is átjárja az éltető oxigén. Közben Charlie számát dúdolom, jobban mondva dünnyögöm… egy szippantás a jóból.
Három hónap hosszú idő, és én kb. ennyi ideje nem voltam kint a városban. Természetesen rövidebb távokra akkor is kimerészkedtem ebből az önként vállalt szobafogságból. Például mikor apuval az ortopédorvoshoz mentünk új cipőt íratni, vagy a szomszéd kultúrházba, előadásra. Még a klubba jártunk télvíz idején… habár anyu volt párszor egyedül, de hát ő se fitt.
Mondom, nem fitt, de ez csak az eufemisztikus körülírása annak a rejtélyes betegségnek, amely hónapok óta kínozza. Esténként felmegy a láza, hidegrázás, amely az éjszakákat is tönkreteszi. Mindezt pedig végtagfájdalom kíséri. Én pedig csak tehetetlenül nézem a szenvedését, ami eléggé deprimáló tud lenni.
Próbálok úgy fordulni a kocsival, hogy a napfényből a lehető legnagyobb adagot kapjam, de a közepes erősségű szél ne érjen. Ezért aztán föl-le ingázok, szélárnyékos helyet keresve. Végül lecövekelek a városháza előtti placcon. Kisgyerkőcök sétálnak nagyszüleikkel. Fiatal apukák babakocsit tolnak. Fiatalok bandáznak. Szokásos vasárnap délutáni nyüzsgés.
Zsuzsa most jön haza a gútori kertből. Integet.
Azt is érzem, hogy jelentős napfényhátralékot halmoztam fel az elmúlt hónapokban öreg csontjaim rovására. Komolyan mondom, időnként olyanokat roppannak, mintha száraz gally törne ketté, és a kulcscsontom is egyre fájdalmasabban követeli a jussát. Minden reggel arra ébredek, hogy fáj, és testhelyzetet kell váltanom.
Ezért kell most kihasználnom ezt a korán jött ragyogó napsütést.
                                                              Sztakó Zsolt

Megszakítás