Figyelem!

A könyv

Az új év általam leginkább várt eseménye, hogy hét év után újabb könyvem jelenik meg. Hosszú volt ez a hét év, más irányú elfoglaltságaim lekötötték az energiáimat, és hát az internetnek megvan az a nagy előnye, hogy közvetlen kapcsolatot biztosít az olvasókkal. Közvetlenül érnek a kritikák; a jók is, a rosszak is.
Viszont ez az előny egyben hátrány is. Ez a médium ugyanis felületességre csábítja a szerzőt is, meg aztán az internet közönsége se igazán vehető rá, hogy hosszú szövegeken rágja át magát.
A könyv más. Egyfajta intimitást teremt szerző és olvasója között, ami egyenesen igényli a mélységet. Hogy a szerző ne csak a felszínt karcolgassa, hanem amolyan virtuális gyöngyhalászként lebukjon, és a tenger fenekéről felhozza a gyöngyöt.
Nos, az Életem történeteivel én is ezt csináltam. Mint a címből kiderül, ez életrajzi könyv, és egy speciális élethelyzetet mutat be: az enyémet. Épp ezért írás közben sokat filóztam, hogy egy laikusnak, aki nincs ebben benne, vajon mennyire lesz érthető, amiről írtam. Ezért aztán a kéziratot két barátomnak is odaadtam, hogy olvassák el. Az ő visszajelzéseik aztán megnyugtattak.
Így már nyugodtan bocsátom ezt a könyvet a közönség elé.
                                Sztakó Zsolt

Megszakítás