Figyelem!

A Carissimi Nonprofit Alap tevékenysége 2020-ban

A tavalyi év szervezetünk életébe is beleszólt. A járványhelyzet miatt nem tudtuk megvalósítani rendezvényeinket. Elmaradt az autizmus világnapjára a Konrádko Polgári Társulással tervezett közös szakmai napunk. Kedves barátaink szomorúan vették tudomásul, hogy az Értelmi Sérülteket Segítő Társulás galántai szervezetével együttműködve a magyar költészet napja alkalmából tizenegy éve folyamatosan megrendezett versfesztivált sem tudtuk megtartani.

Valamiféle kárpótlást jelentett a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából a Konrádko Polgári Társulás által meghirdetett Ki mi tud?, melyet a Carissimi Nonprofit Alap is támogatott. Igaz, csak online formában valósulhatott meg, de így is sokan bekapcsolódtak. Örömmel küldték be videón a produkciójukat, és büszkén hallgatták Szeredy Krisztina énekművész elismerő szavait. A 21 produkcióból, mely között volt ének, hangszeres játék, tánc, versmondás, közel másfél órás videó-összeállítás készült, amely elérhető a www.carissimi.sk honlapról is.

Részt vettünk lapunk, a Carissimi állandó munkatársa, Sztakó Zsolt Életem történetei című új könyvének somorjai bemutatóján. A szerző a fájdalmasan korán elhunyt kuratóriumi tagunk, Pogány Erzsébet emlékének szentelte a kötetet.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala tagjaként bekapcsolódtunk a magyar népszámlálási kampány központi stábjának munkájába.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága és a magyar kormány támogatásának köszönhetően a Könyvet – otthonra programban határon túli családok is kaptak ajándékkönyveket. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc felvidéki tagszervezeteinek szánt könyvcsomagok szétosztását a Szövetség a Közös Célokért koordinálta. A Carissimi 10 olyan családot ajándékozott meg könyvcsomaggal, ahol sajátos oktatási-nevelési igényű gyermeket nevelnek.

2020-ban tizenöt, fogyatékossággal élő vagy beteg gyermeket nevelő családnak nyújtottunk támogatást rehabilitációra, fejlesztésre, valamint gyógyászati eszközök vásárlásához. A családokkal a honlapunkon és Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/carissimina) keresztül is tartottuk a kapcsolatot.

Online formában is hozzáférhető lapunk, amelynek a terjesztési költségek megnövekedése miatt a korábbi évi hat helyett tavaly négy száma jelent meg a Szlovák Humanitárius Tanács kiadásában, igaz, a korábbinál bővebb terjedelemben.

A Carissimi Nonprofit Alap önkéntes szervezet – kuratóriuma térítésmentesen végzi munkáját. Tevékenységünket, ingyenes lapunk kiadását pályázatokból, valamint jó szándékú emberek adófelajánlásából, pénzadományaiból tudjuk megvalósítani.

Köszönjük

a Kisebbségi Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Szövetség a Közös Célokért, továbbá magánszemélyek (Vilma Cipárová és Miroslav Cipár, Czetli Mónika, Duray Júlia, dr. Effner-Domonkos Etelka, Fekete Zsuzsanna, Füleky Pál, Lapos Zoltán, Madarász Ildikó és Alajos, Nagy Amália, Válent Kinga, illetve névtelen adományozók) támogatását.
Továbbra is kérjük mindazokat, akik tehetik, hogy idén is ajánlják fel adójuk 2, illetve 3 százalékát szervezetünknek, hogy támogathassuk a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családokat. Köszönjük.

Megszakítás