Tanítás a mai napra

Múltkor már írtam arról, hogy a Facebooknak van egy olyan funkciója, hogy megkínál az adott napra eső emlékeiddel – évekre visszamenőleg. Azt is elmondtam, hogy mennyire hasznosnak találom ezt a funkciót, és a jelek szerint nem vagyok ezzel a véleményemmel egyedül, mert egyre gyakrabban látom, hogy mások is megosztják évekkel ezelőtti emlékeiket.

Nyolc évvel ezelőtt volt egy sorozatom Tanítás a mai napra címmel. Ezek pár soros posztok voltak, saját kútfőből vagy hozott anyagból. Én ugyanis a költészetben is azt a verset szeretem, amelyet fél perc alatt elolvasok, de aztán egész nap visszhangzik bennem, mert a költő valami olyasmivel szembesít, ami rezonál az én életemre is.

Mert minden alkotás végső célja ez. Hogy provokáljon. Akár úgy is, hogy felháborít, és te kénytelen vagy megfogalmazni, hogy mi az, ami irritál, és mi az, ami megfog abban a szövegben, képben, zenében. Mi az, amit elutasítasz, és mi az, amit megfontolsz. Hogy mennyire vagy nyitott az új impulzusok iránt, vagy mennyire zárkózol be.

Így segít hozzá a művészet, hogy jobban megismerd magad, ami sose lehet befejezett folyamat.

Ha pedig egy alkotáshoz hozzáteszed a saját részedet, akkor már alkotótársa vagy a szerzőnek. Ezért születtek hát anno ezek a posztok.

Sztakó Zsolt