Találkozások

Mostanában mind gyakrabban esik meg velem, hogy ismeretlenek állítanak meg, hogy gratuláljanak egy írásomhoz, vagy elmondják, hogy olvasták valamelyik könyvemet, amely tetszett nekik.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól, nem növelik az önbizalmamat ezek a találkozások!

Az első ilyen emlék még a tavalyi nyárhoz kapcsolódik, amikor a parkban egy hölgy szólított meg, és elmondta, hogy a könyvüzlet kirakatában látta meg az arcképemet. Apu ugyanis készített egy plakátot, hogy a könyveimet reklámozza, kitette a könyvüzlet kirakatába, a hölgy ezt a plakátot látta meg, és aziránt érdeklődött, hogy miket írok.

Amennyire tudtam, elmagyaráztam neki, hogy egy írótól sose kérdezzen ilyet, hisz épp ezért írta meg könyvben, mert zanzásítva nem tudja elmondani. Ha rövidebben is el tudná mondani, akkor verset írt volna.

Nem tudom, mennyit értett meg az előadásomból, mindenesetre sűrűn bólogatott… Habár ez semmit nem jelent.

Akkor még nem jelent meg az Életem történetei, mert akkor mondhattam volna azt is, hogy az életemről írok. A könyvben sok szó van Somorjáról is. Volt egy könyvbemutatóm is a városi könyvtárban. Igaz, a pandémia miatt csak kevesen lehettünk ott, de az online közvetítést sokan követték.

Tavasz lévén, ha jó idő van, szinte naponta járunk a parkba a friss levegőre, és hát nem ritka ilyenkor, hogy ismeretlenek jönnek oda hozzánk, hogy mekkora élményt jelentett nekik egy-egy könyvem, és olvassák az írásaimat. Mint írtam, ettől hízik a májam, és ezek a találkozások mindig új inspirációt is jelentenek.

Sztakó Zsolt