Figyelem!

A Carissimi Nonprofit Alap 2013-ban

Szervezetünk tavaly is tevékeny volt. Az adófelajánlásoknak köszönhetően tizenegy családnak nyújtottunk anyagi segítséget (itthoni és külföldi gyógykezelés, rehabilitáció, gyógyszerek, gyógyászati és készségfejlesztő segédeszközök, szakkönyvek). Támogatásunkkal a budapesti Nézőművészeti Kft. – a Gurigongo Symposium szervezésében – áprilisban négy szlovákiai magyar tannyelvű középiskolában 350 tanuló és tanáraik előtt mutatta be a Vakság című monodrámát. Ötödik alkalommal voltunk társszervezői az értelmi fogyatékos fiatalok galántai versfesztiváljának, részt vettünk továbbá a hetényi református templomban a református diakóniai központ által az értelmi fogyatékos fiatalok és családjuk számára szervezett Visszhang című zenés családi találkozón.

Május végén – június elején a kelet-szlovákiai Ájban megtartott szakmai nappal egybekötött háromnapos dél-szlovákiai ismeretterjesztő körutat szerveztünk értelmi sérült fiatalok és szüleik részvételével, júniusban pedig Nagytárkányban tartottunk családi napot közösen a Nagycsaládos Egyesülettel. Ugyancsak júniusban a Carissimi közvetítésével a budapesti Bliss Alapítvány három szakembere ellátogatott a szenci Nefelejcs Házba, hogy felmérje ottani súlyosan, halmozottan sérült gyermekek és fiatalok kommunikációs képességeit. Szeptemberben a Selye János Egyetem Református Teológiai Karával együttműködve, a Komáromi Protestáns Nőegylet társszervezésében A művészetek szerepe a halmozottan sérültek integrációjában címmel szakmai napot szerveztünk az egyetem konferenciaközpontjában. Részt vettek rajta értelmi sérült fiatalok és szüleik, speciális pedagógusok, pszichológusok, valamint középiskolások és egyetemisták. Októberben a budapesti Bliss Alapítvány tartott tanácskozást, amelyen a Kijevben megrendezett IX. Kelet- és közép-európai regionális AAK- (augmentatív és alternatív kommunikáció) konferenciáról számoltak be. Az eseményre a Carissimi képviselőjét is meghívták. Szervezetünk tagja a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának, és ősszel csatlakoztunk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez, a Családlánc mozgalomhoz is. A család a nemzet alappillére címmel a Családlánc és a Szövetség a Közös Célokért társulás novemberben Rozsnyón tartott konferenciát. Az előadók között volt a Carissimi Nonprofit Alap kuratóriumának két tagja: Bauer Edit EP-képviselő és Zupko Mária gyógypedagógus.
Támogatóinknak (Bauer Edit, az SZK Kormányhivatala, magánszemélyek) köszönhetően a Szlovák Humanitárius Tanács kiadásában megjelenő lapunknak, a Carissiminek hat számát juttattuk el ingyenesen az egyre növekvő számú érdeklődőhöz. Tavaly a kiadvány felkerült a Táblamagazin digitális standra (tablamagazin.hu). Az egyes számok letölthetők megújult honlapunkról (www.carissimi.sk), ahol több más hasznos információt is találhatnak. A Facebook közösségi hálón egyre többen látogatják oldalunkat (www.facebook.com/pages/Carissimi/275151772511812) és csoportunkat (www.facebook.com/groups/106691826057318).

A Carissimi Nonprofit Alap önkéntes szervezet, tevékenységét jó szándékú emberek segítik munkájukkal, pénzadományukkal, adófelajánlásukkal. Köszönjük.

Megszakítás