Huang Puang tanítása egy zarándoknak arról, hogy imádkozni nemcsak szavakkal lehet

Huang Puang egy nap a kolostor udvarán sütkérezett, mikor egy zarándok állt meg előtte. Az idegen hosszan nézte, végül megszólalt: „Tudom ám, hogy ki vagy te. Te vagy az a szerzetes, aki sose imádkozik.”
Huang Puang kinyitotta a szemét, majd így válaszolt. „Igazad van, én vagyok az a szerzetes, aki nem imádkozik. És erre meg is van az okom. Ugyanis annyi isten van, és én nem tudom, hogy melyikhez címezzem az imáimat, mert egyiket se akarom megbántani. Ez tehát a legfőbb oka annak, hogy nem imádkozok. Azonban, van egy másik okom is, ami legalább ennyire fontos…”
„Áruld el, hogy mi az a másik ok!” – kérlelte a zarándok Huang Puangot.
„A másik ok az, hogy a szavakkal túlságosan könnyen leplezik valódi szándékaikat az emberek, és túlságosan is sokan imádkoznak nap mint nap, akik csak azért mormolják el az imádság szavait, hogy a valódi, aljas szándékaikat leplezzék vele. Olyan ez, mint mikor a császári audiencián még a legnagyobb gazember is hízelegni kezd, és álarcot ölt, hogy minél jobb színben tüntesse fel magát. Ezért aztán isten is süketté vált arra, hogy meghallja az imádság szavait, mert mi, emberek túl sokat hazudtunk neki. Ellenben nagyon megjavult a látása, és meglátja, hogy mi rejtőzik a szívben. Így hát tudd meg, hogy isten előtt az a legkedvesebb imádság, ha tiszta szándékkal közeledsz embertársadhoz, szívedben jóindulattal.”
Ez volt Huang Puang tanítása, amelyet egy Szecsuánból érkezett zarándoknak adott.                                                                                                                                                                                                                      

                                                                                                                                                     Sztakó Zsolt