Figyelem!

Pogány Eszter, ügyvezető

Dunaszerdahelyen születtem, Somorján élek a családommal, három gyönyörű gyermek édesanyja vagyok. Itt is érettségiztem, majd a Pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetemen szereztem diplomát. Friss diplomásként 2003-ban a Szlovák Garancia- és Fejlesztési Banknál helyezkedtem el mint pénzügyi elemző, később ennek az osztálynak a vezetője lettem. Kislányom születése után, 2010-ben az OMV-nél helyezkedtem el mint Szlovákia, Cseh- és Magyarország kockázatkezelő menedzsere. 2013-ban és 2015-ben megszülettek kisfiaink, velük voltam otthon.

Szüleim mindig a más emberek iránti tiszteletre, segítő szándékra neveltek. Fontos számunkra a család, a magyar hagyományok tisztelete, édesanyánknak szívügye volt a felvidéki magyar közművelődés támogatása, az oktatásügy fejlesztése, a felvidéki magyarság, a fiatal magyar nemzedék szellemi és lelki gazdagítása. Ezért 2018. május 6-án bekövetkezett halála után számomra természetes volt, hogy ezt a szellemiséget szeretném továbbvinni, és édesanyám munkahelyén, a Szövetség a Közös Célokért társulásban helyezkedtem el.

Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy engem kért fel a Carissimi, hogy édesanyám helyett legyek a kuratórium tagja. Igyekszem ezt a munkát olyan odaadással, szeretettel végezni, mint édesanyám tette.

Megszakítás