Figyelem!

Napsütés

sztakó 1 of 1 November végéhez képest gyönyörű idő van…habár, tudja a fene. Ma már minden más, mint egykor volt ifjúkorunkban. Hogy mást ne mondjak, már januárban tavaszodni kezd. Aztán februárban egy kicsit visszatér a tél, majd áprilisban a fagy learatja a termést…

Most azonban még november van, majdnem december, és gyönyörű, napsütéses délelőtt. Ilyenkor még a hangulatom is fel van dobva. És ezen az se tud változtatni, hogy túl vagyunk egy látogatáson a fogorvosnál, és egy nehéz foghúzáson, amit én és a doktornő is megszenvedtünk. Na, egyszóval férfias küzdelem volt!

Behúzódtunk a szélárnyékba, és élveztük a késő őszi napsütést. Drága szüleim a nap folyamán vagy százszor megkérdezték, vajon fáj-e már a foghúzás helye, ami rendesen valóban szokott fájni, most azonban szerencsére elmaradt.

Az elmúlt hétnek azonban nem volt ezzel vége, mert kedden megjelent a Vasárnap, benne az interjúval, amelyet Vrabec Mária készített velem. November elején küldte el a tűpontos kérdéseit, amelyek lefedték azt, amiről az Életem történeteiben írtam. Szerintem kiváló interjú lett, ebben megerősítettek a visszajelzések is, amelyek tőletek eljutottak hozzám.

Szóval, dióhéjban, ez volt az elmúlt hetem.

Sztakó Zsolt

Megszakítás