Nem a bezártság, hanem az információk előli elzártság a gond

Hefty Angéla, a budapesti Nyelvtudományi Intézetnek és a pozsonyi Comenius Egyetem Egészségkárosodott Hallgatókat Támogató Központjának munkatársa, a Nagyszombati Egyetem Pedagógiai Karának óraadó tanára, tantárgya: bevezetés a siketség témakörébe; a Myslím Polgári Társulás igazgatóhelyettese. Arról beszélgettünk, hogyan élik meg a járvány miatti korlátozásokat a súlyosan hallássérült emberek.

– Ebben a mindenkinek nehéz időszakban mi a legnehezebb a súlyosan hallássérült, siket emberek számára?
– A legnehezebb talán megértetni másokkal, hogy maszkban nem lehet kommunikálni. Ha a hallássérült bemegy egy egészségügyi intézménybe, boltba, bankba vagy bármilyen szolgáltatást nyújtó intézménybe, akkor elmagyarázza, mire van szüksége ahhoz, hogy kommunikálni tudjon: hogy nem érti, mit mondanak neki, ezért legyenek szívesek felírni egy papírra, vagy olyan védőeszköz mögé „bújni”, amely lehetővé teszi a szájról olvasást. Elmondja egyszer, kétszer, háromszor, sokadszor… Sajnos, az a tapasztalat, hogy a legkézenfekvőbb megoldás, hogy felírják papírra az információt, nos, ez nagy nehézséget okoz az embereknek, nem akarják »megerőltetni« magukat.
Senkinek sincs a homlokára írva, hogy milyen szükségletei vannak. Van, aki olyan maszkot hord, amelynek a szélére a jelnyelvhasználatra utaló két kezet rajzoltak. Másnak a maszkján áthúzott fül látható, ez jelzi, hogy az illető hallássérült. De nem mindenki veszi észre az ábrákat, és nem is tudja mindenki, hogy a hallássérülés milyen korlátokkal jár, illetve hogyan kellene kezelnie az ilyen helyzetet. Én, ha bárhova bemegyek, először is elmondom, hogy bármit válaszol is a kérdésemre, én azt nem fogom érteni a maszk mögül. Ha üvegfal van kettőnk között, megkérem, hogy távolabb tőlem vegye le a maszkot, és úgy feleljen, ha nincs, írja fel a választ egy papírra. Tehát nem várom meg, amíg valaki elkezd beszélni, mert azt sem tudom, hogy mikor kezd beszélni, hanem megelőzöm. Előfordul, hogy megteszik, amit kérek, de a többség nem. Vannak empatikus emberek, akik elkezdenek gesztikulálni; ebből már elég jól meg tudom érteni a választ. De nincs mindig így.
– Hogyan fogadták a hallássérültek a maszkviselést?
– Azt gondolom, hogy ezen a téren a leginkább alkalmazkodók közé tartoznak. Nekünk nem a maszk hordásával van problémánk, hanem azzal, hogy mivel mások is viselik, sajnos, nem értjük, mit mondanak.
– Kinek ajánlott az átlátszó maszk, és honnan lehet ilyet beszerezni?
– Mindazoknak javasolt, akiknek személyes vagy szakmai indíttatásuk van arra, hogy szájmozgásukat, mimikájukat láthatóvá tegyék. Tehát nemcsak jeltolmácsok és hallássérültek hordhatják. A Szlovákiai Siketek Szövetsége elnökének, Jaroslav Cehláriknak a kezdeményezésére egy siket varrónő varrt ilyeneket. Először mintegy 200 készült, de miután már elfogytak, fogadnak egyéni megrendeléseket. Az interneten rendelhető ún. védőpajzs a vírustól nem véd megfelelően. És akármennyire meglepő, a jelnyelvhasználatot is nehézkessé teszi.
– Milyen intézkedéseket várnátok el a kormánytól?
– Elsősorban azt, hogy a sajtótájékoztatókon rendszeresen legyen jelnyelvi tolmácsolás, ne csak időnként. Másodsorban azt, hogy olyan tolmácsokat alkalmazzanak, akik pontosan, nem pedig leegyszerűsítve adják vissza az elhangzottakat. Továbbá hogy a kommunikációs akadályozottságot és az akadálymentesítést érintő intézkedésekkel kapcsolatban jó volna, ha az érintettek kikérnék például a fogyatékosságügyi bizottság képviselőinek a véleményét.
– A jelenlegi helyzetben is tudja folytatni a tevékenységét a hallássérülteket segítő Myslím Polgári Társulás?
– Kisebb projektek megvalósításában veszünk részt. A korábbi években, az ideit leszámítva, a Kulturális Minisztérium támogatásával az elektronikus információs portálunkat működtettük, és az elektronikus újságunkat szerkesztettük. Polgári társulásunk rendszeresen hirdet jelnyelvi tanfolyamokat, amelyek eddig elsősorban egyéni oktatás keretében valósultak meg. A pandémia megjelenésével online módra váltottunk. A tanfolyamok ebben a formában nagyon sikeresek voltak. Az emberek azáltal, hogy hirtelen otthon maradtak, valami újat szerettek volna megtapasztalni, tanulni és kipróbálni magukat. A jelnyelvi tanfolyam ezek közé tartozik.
A társulás igazgatója, a férjem, Michal Hefty általában oktatóként és felkészítőként vesz részt azokban a színházi produkciókban, amelyek vagy tolmácsok segítségével adnak akadálymentesen élvezhető élményt a jelnyelvhasználóknak, vagy pedig valamilyen jelnyelvi előadásmóddal vagy narrációval készülnek. Az utóbbi esetben maguknak a színészeknek és előadóknak kell megtanulniuk egy bizonyos szinten a jelnyelvet, amelyet beépítenek a produkciójukba.
– Hogyan befolyásolta a járvány a munkádat?
– Az enyémre nem nagyon volt hatással. Mivel önállóan dolgozom, pillanatok alatt online üzemmódba tudtam állni. A férjem színházi munkájára viszont kihatott. Egyszeriben minden felkészítés leállt, bizonytalan időpontra halasztódott, és a színházi bemutató időpontja is kitolódott, valószínűleg 2021-re.
– Milyen az online oktatás?
– Eltérő, hogy melyik oktatónak mennyire okoz nehézséget. Az az egyik legnehezebben megvalósítható feladat ilyenkor, ha négy hallgatónál többet kell egyidejűleg jelnyelvre tanítani. Mivel a jelnyelv vizuális-motorikus nyelv, csak úgy lehet tanulni, ha az oktató és a hallgatók jól látják egymást a kamerán keresztül. Ehhez többek között az is kell, hogy mindenkinek jól működjön az online hozzáférése. De lehet bármennyire tiszta a kép és jó az internetkapcsolat, nem pótolja a személyes jelenlétet. A csoportos oktatáson különféle nyelvi gyakorlatokat kell végezni, s az ilyesmi online üzemmódban meglehetősen korlátozott, mivel a hallgatók nem gyakorolhatják az együttműködést. Az online oktatás video-konferenciaprogram segítségével történik. Ide jelentkeznek be a hallgatók és az oktató(k), s míg tart az előadás, addig vagy a prezentációt tudják nézni, vagy az előadót, esetleg a hallgató(ka)t. A felsoroltak közül mindig csak egyvalamit lehet jól követni. A legtöbb egyetemen ez így van.
Másfelől az előadás közben általában a főképernyőn fut a prezentáció. Ilyenkor az oktató nem látja a hallgatókat, mert a leterheltség miatt akadozik a kapcsolat, ezért többnyire kikapcsolja a kamerát. Az az érzése, hogy a falnak beszél, ráadásul a hallgatóktól gyakran nem kap visszacsatolást. A mi hallgatóink között vannak jelnyelvhasználó siketek, hallók és nagyothallók. Tapasztalatom szerint nem lehet úgy megtartani egy online előadást, hogy mindenkinek megfeleljen.
– Idén szeptemberben a Nagyszombati Egyetemen jelnyelvtolmácsképzés indult. Eddig hol képezték a tolmácsokat?
– Az önálló Szlovákia történetében először nyílt olyan egyetemi szak, amely jelnyelvi tolmácsokat képez. A képzés keretében jelnyelvtanulás is van, és a közös európai referenciakeret szerint B2 szintű jelnyelvi tudást szerezhet a hallgató. Ez azért olyan nagy jelentőségű, mert a jelenlegi tolmácsok nem részesültek szakképzésben. Legtöbbjük otthonról hozta a jelnyelvtudását, mivel a szülei siketek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elsajátították a tolmácsszakmát. Hogy eddig hol képezték a tolmácsokat? Sehol. Hihetetlen, igaz? Csak tanúsítványt kaptak, ha elmentek vizsgázni. Az első szakképzett tolmácsok várhatóan négy év múlva végeznek. Égető szükség van rájuk.
– Összességében mik a tapasztalatok: a siketközösséget milyen mértékben sújtja a járvány? Hogyan viselik a korlátozásokat, a bezártságot?
– Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy munkavállalás szempontjából a világjárvány mennyire sújtja a siketközösséget. A legnagyobb probléma nem a bezártság, hanem az elzártság, amelyet a maszkviselés okoz. Az nem igaz, hogy nem tudnának egymással kapcsolatot tartani, mivel okostelefonon videóhívással ugyanúgy beszélgethetnek egymással jelnyelven, ahogy ezt a hallók teszik, amikor telefonálnak. Kreativitás és motiváció kérdése, ki hogyan fordítja előnyére a bezártságot. A mi közösségünkben mindig igyekeztünk tanácsokat adni a másiknak, hogyan hasznosítsa azt a helyzetet, amelyben megrekedt.
Az elzártság szempontjából azokat a hallássérülteket sújtja leginkább a pandémia, akik nem jelnyelvhasználók. Szájról olvasnak, ezért nem tudnak telefonálni, mert számukra nincs másik nyelv, amelyen ezt megtehetnék. Így csak a szöveges feliratozás vagy a csetprogramban való szövegszerkesztés jelenti számukra a kapcsolatot a külvilággal.
                                                                                                                                                                  (t)