Hogyan lettem „sikkes”?

Elég sokat rágtam a szájam szélét, hogy milyen címet adjak ennek a blognak. Az világos volt számomra, hogy nem szeretnék valamilyen audiológiai, halláson alapuló vagy kizárólag hallásra támaszkodó címet. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a halláson alapuló blogcímekből itthon és külföldön (akár magyar, akár szlovák nyelven, vagy másmilyenen) van már szép számmal. Én pedig nem szeretem, ha a siketség problémáját kizárólag a halláson keresztül akarják bizonyos emberek megoldani… mert ez gyakran paternalista látásmódhoz vezet. Másfelől a világunk érzékelése és értelmezése az érzékszerveink által történik: érzékelésünknek csak egy része kötődik a halláshoz. Vannak olyan élethelyzetek is, amelyeket nem kizárólag a hallás útján értelmezünk, hanem a többi érzékszerv bekapcsolása, ezen belül kiemelkedően a vizuális érzékelés a lényeg. Tehát ha bedöglik valamelyik érzékszervünk, szerencsére az ember csodálatos módon – és kiemelném: akkor, ha hagyják kibontakozni – a meglévő érzékszervekkel való kiegészítésre fókuszál.

Szóval, a célom az volt, hogy találjunk ki egyszerűen emberi lényként élő siket mellé legalább egy jó szójátékon alapuló címet, és lázasan kerestem agyi szótáramban olyan szót, amely passzol hozzá. És így ugrott be a sikkes a szó. El is gondolkodtam annak szinonimáiról, és rájöttem, ennél jobb szót nem is találhattam volna, hiszen az az eleganciát is jelenti. Ez az, csaptam a markomba, mint aki jó üzletet kötött, hiszen egyből leesett, hogy ez kifejezi, mit akarok mondani.

Eszembe jutott, ha van ez a blogcím, akkor nem fogják a hallók helytelenül használni, azaz, nem fognak süketet mondani a siket helyett. Mert a magyar szóhasználatban rendszeresen harc annak magyarázata, hogy a süket szó értelme bántó, és valójában hülyét jelent.

Amikor nekünk, siketeknek bajunk támad a hallókkal, nem értjük meg egymást, esetleg időnként furcsának néznek bennünket, gyakran kell türelmesen, egyfajta átvitt értelmű eleganciával kezelni a helyzetet. Tehát sikkesen kell siketnek lennünk.

Ha van munkahelyünk, fejünk felett lebeghet a megbélyegzés felhője. Ugyanis ha nem lesznek megelégedve a munkánkkal, ránk süthetik a bélyeget: nem dolgozott eleget, jól, precízen stb. Ilyenkor felelősségteljesen, ha úgy tetszik „elegánsan”, egyszóval sikkesen siketnek kell lennünk, hogy ezt kivédhessük.

Ha gyermeket nevelünk, akkor ott is türelmesen, elegánsan kezeljük az adódó problémákat, gyakran át kell gondolni a nyelvezetet, megfogalmazást.

Ha mi, siketek tanítunk, akkor alaposan át kell gondolni az oktatási módszereinket és stratégiát. Pláne, ha siketségről tanítunk, a semmit rólunk, nélkülünk elv alapján. És ezt úgy kell tenni, hogy az illető megértse azt az életutat, amelyet a siket bejár, egyszóval elegánsan és érzékkel tanítani, szóval sikkesen siketként…

Ha pedig mi tanulunk, akkor a nyelvi nehézségekből származó akadályokat, akár nyelvi értelmezésről van szó, akár jelnyelvről vagy akadálymentességről, ezt is gyakran jó stratégia felállításával, elegánsan kell(ene) átgondolnunk. Szóval sikkesen siketnek lenni nem is olyan kiváltság, sokkal inkább szerep, amelyben igyekezhetünk megfelelni, ha célunk a jó eredmény…

A kultúra eredendően nem választott, az egyénnek mégis van némi szabadsága, hogy a számára idegen kultúrák közül néhányat megismerjen és magáénak érezzen.

Hefty Angéla