Magyarázat újrakezdés előtt

Elérkezett a szeptember, és szeretném elindítani a blog új évadát. A feltételes mód ezúttal nem stilisztikai fogás a részemről, hanem a bennem feszülő bizonytalanságot, kétségeket tükrözi.
Az elmúlt fél évben nem voltam túl aktív a blogon, többször is Erikának kellett figyelmeztetnie, hogy adós vagyok egy új poszttal. Apu betegsége és halála azonban nem lendített a munkakedvemen, mindezt pedig betetőzte a depi.

Igen, úgy érzem, hogy egy közepes méretű depresszióval is meg kell küzdenem, ami azt eredményezi, hogy a kedélyállapotomat jelenleg valahol a béka feneke alatt kell keresni.

Mondanom se kell, hogy apu halála mindenkit megviselt, ráadásul anyuval ketten maradtunk. És bár a nővérem itt van kéznél, rá mindig számíthatok (az apu halálát követő heteket nála vészeltük át Úszoron), de hát neki is megvan a saját élete, családja. A húgommal dettó ez a helyzet – azzal súlyosbítva, hogy ő kétszáz kilométerre lakik tőlünk.

Ami a leginkább nyomaszt, az mégis az, hogy a személyi asszisztens kérdése még mindig nem oldódott meg, én pedig naponta látom, ahogy anyu az erői végét járja, és aggódom érte, mert látom, hogy csak a szíve viszi előre, miközben 57 évi házasság után őt viselte meg a legjobban apu elvesztése.

Szóval, ezért vagyok mostanában nem is olyan kicsit depis. Úgyhogy nem is ígérek semmit, nem fogadkozom, de azt legalább igyekszem megtartani.

Sztakó Zsolt