Családi krónika 3

Valamikor augusztus első napjaiban vettük haza, Százd felé az irányt. Ezúttal már csak ketten voltunk abban a nagy házban. Féltünk is rendesen, hogy anyu egyedül hogyan fog boldogulni. Még szerencse, hogy Zoli felajánlotta, hogy Mónika, aki a község alkalmazásában van, napi pár órában eljár majd segíteni anyunak. Mónika a lontói szeretetotthonban dolgozott, és van gyakorlata a betegek ápolása terén. Szóval ő segített azalatt a két és fél hét alatt, amíg otthon voltunk.

Azért is szeretek Százdon lenni, mert otthon egyből a falusi élet sűrűjébe kerülök. És ezt értsd szó szerint, mert a házunk ott áll a falu központi részén, átellenben a buszmegálló, a dombon a templom, a temető, a ház előtt a főút, virradattól napnyugtáig nagy a forgalom. A szomszédokról nem is beszélve, akikkel a távolból is tartjuk a kapcsolatot. Anyuval telefonon, velem a közösségi portálon.

Szerencsére az időjárás is kitartott, habár emlékszem, hogy régen augusztusban már az ősz leheletét éreztem, most azonban a reggelek se voltak hűvösek.
…
Oxana vasárnap jött át, anyuék épp kint voltak a temetőben, és nem tudta őket megvárni. Elmondta, hogy másnap mennek Ukrajnába, a szüleihez, de csütörtökön már jönnek is vissza, és akkor majd eljönnek. Janinával, a lányával mindig eljönnek hozzánk, ha Százdon vagyunk, a régi szép idők emlékére. Oxanával egy korosztály vagyunk, és anyut egy kicsit a pótanyukájának s a bizalmasának tekinti.

Sztakó Zsolt