Figyelem!

Olvasás másodszor

heftyAz előző blogbejegyzésben szó volt arról, hogy nem könnyű a siket gyermekeket olvasásra motiválni. De a saját halló gyermekeimet is motiválnom kellett rá. A fiam esetében ez nem volt akkora gond, ő a gyermekkönyvekkel felvette a fonalat, de a leánykám nem és nem akart olvasni. Pedig ösztönöztük eleget. Például első osztályos bizonyítványáért lovacskás könyvet kapott, mivel nagyon szereti a lovakat. Belekezdett, aztán abbahagyta. Elszaladt egy év, és a tanító néni megismertette az osztályt a könyvkölcsönzés csodálatos lehetőségével. A könyvtáros néni sorra megmutatta a kivehető könyveket; kölcsönzött is belőlük, de egyet sem olvasott végig. Gondoltam, hogy majd mondogatjuk… Mondogattuk: nézegesd, vegyünk elő kiscicásat – az a másik kedvence. A könyv azonban továbbra is ott porosodott a polcon…

Végigvettem az olvasásmotivációs stratégiáinkat. Pici koruktól kezdve olvastunk nekik meséket, nemcsak esténként. Néha délutánonként összekuporodtunk egy kis olvasósarokba. Megbeszéltük a történeteket. Jelnyelven is mondtunk mesét. Az más kivitelezést igényel, mint a könyvből való olvasás, mivel vizuális módon zajlik: a mesét az előadón kell „nézni”. Akinek olvasnak, az időnként a könyvbe pillantva is követheti a szöveget. Itt nagyobb hangsúlyt kaphat a szereplők külső leírása, mint ahogy a hangzó nyelven felolvasott szöveg általában közvetíti.

Felütöttem tehát az interneten néhány ezzel kapcsolatos tanácsadó cikket. Megtaláltam a fent említett közös olvasásnak azt a módszerét is, ahogy mi csináltunk. De volt más is: az egyik szülő azt tanácsolta, hogy motivációként minden egyes elolvasott mese után adjunk zsebpénzt a gyermeknek. Ellapoztam a weboldalról. Pénzt adni az olvasásért? Az nem olyan munka, amelyért fizetség jár, hanem alapvető készségek elsajátítása.

Sok víz lefolyt a Dunán, amíg egy nap leánykámnak eszébe jutottak a lovas tábor élményei, és elővette a polcon már egy éve búsan heverő lovacskás könyvet. És azóta mindennap olvas. Este már szólnom kell: „Lovacska, ideje aludni menni, mert holnap nem bírsz felkelni iskolába.” De azért nagyon örültem, hogy eljutott idáig.

(Fotó: pixabay)

Később eszembe jutott a közösség. Mert bizony annak is van ilyen hatása, különösen a kisebb közösségnek. Ha például a gyerekek elmesélik egymásnak és az iskolában megbeszélik, ki mit olvasott, mi a jó a könyvben, miért ajánlják másoknak, akkor valóban érvényesült ez a motiváló erő.

Hát ez az, amit kevésbé tapasztalhattunk a siketiskolába járó gyerekek között. Az olvasás ritkán motiválja őket. Ilyenkor hasznos a jelnyelven történő mesélés, mert az felébreszti az érdeklődésüket. A történetet videón is megnézhetik jelnyelven, aztán értelmezzük az olvasott szöveget. Hiszen a magyar iskolába járó gyerek is először magyarul olvas mesét, mert így érthetőbb számára. Csak aztán, sokkal később vesz a kezébe szlovákot.

Hefty Angéla

Skip to content