Adventi gondolatok

Remélni kell a reménytelenségben                           

Sok bajjal, gyásszal megterhelt kor lett a mostani. Többszörösen is elcsigáz bennünket az idei ádvent. Vészjósló felhők tornyosulnak az emberiség egén. Logikátlan és titokzatos, ami most történik. Nem másokkal, velünk. Inognak a tartóoszlopok. Világméretű a szellemi földrengés. Valami nagyon megbomlott, kibillent az egyensúlyából. A szó hiteltelen, a tett értéktelen. A törvény viszonylagos, a rend a múlté. Valami félelmetes várandósság környékezi az embervilágot.  
A technika nagy iramban és mindent áthatva foszt meg bennünket a privát szféránktól. Tudom, a fejlődést nem lehet megállítani, de fejlődésnek mondható-e az a hajsza, amely az emberiség sírásója lesz? Miért kockáztatjuk a jövőt? Ha villog a fénysorompó, a fékre kell lépni, nem pedig a gázra. De mintha farkasvakság telepedett volna az emberiségre. A globalizáció mindent be szeretne darálni. Házat, hazát, Istent, családot, nemzetet.  
Az ünnepek sem jelentenek ez alól kivételt. Nincs azzal semmi bajom, ha bármelyik ünnep az eredeti tartalmát megőrizve alkalmazkodik a kor divatjához. De ami a keresztyén ünnepekkel történik, azt az egész emberiség megsínyli. Kiürülnek. Elerőtlenednek. Tartalom nélküli külsőséggé degradálódnak. Csak a lényeg hiányzik belőlük. Ünnepek az ünnepelt nélkül.
A karácsony legyen a családoké – tartják, mert hát Jézus Urunk is családba született. A család jelentősége vitathatatlan. Itt alakulnak ki azok a jellemző mintázatok, amelyek meghatározzák a felnőttéletet is. Ha ezek a kapcsolatok egészségesek, akkor szilárdítják a családtagok lelki egyensúlyát. De ha nem, akkor megingatják. A józanabb szülőnek a korszellemmel is küzdenie kell. A családért mindent, a szeretteinkért mindent – mondják sokan. A minden ma főleg a pénzen megvehetőt jelenti. És ez már ok volna az értelmetlen költekezésre, a szemét halmozására, az eladósodásra? Nem hiszem. Itt is érvényes az ősi bölcsesség, hogy a kevesebb több. Csakhogy nem elég két héttel karácsony előtt értéktisztázásba kezdeni, bár talán ekkor sem késő. Ez egész évi feladat. Élethosszig tartó feladat, sőt küzdelem. Úgy, mint a saját, családi rituáléknak vagy az ajándékozás kultúrájának a kialakítása, gyakorlása.
Sokan vagyunk, sokfelé, akik azt a kivételes feladatot kaptuk, hogy szeretteink ünnepének milyensége is rajtunk múlik. Helyettük is tervezni kell, dönteni kell, tűrni kell a sok kényelmetlenséget, házon kívül és belül, észnél kell lenni, remélni kell a reménytelenségben, gondolni a jövőre. Nekünk, akik így élünk, egész életünkben villog az a bizonyos fényjelző lámpa. Egészen más az életvitelünk, mint a többségé, mint a nagy átlagé. Szinte az egész életünk kárelhárítás és veszteségfeldolgozás. Mégsem kell erőltetni, hogy ez legyen a norma, bármennyire szokás is manapság.
Ha teheti, élje mindenki a számára legmegfelelőbb családi életet. De aki nem teheti, és neki ez nem választás dolga, hogy a hetvenedik életév tájékán is, akár több mint negyven éven át, nulla–huszonnégyben legyen gondja rászoruló szeretteinek napi alapvető testi-lelki, szellemi és spirituális szükségleteire, nos ez a család, ez a szülő, hozzátartozó, testvér vagy rokon megbecsülést érdemel. Ahogy azok is, akik kedvezőtlen egészségi állapotuk miatt a társadalmi élet perifériájára szorulnának, de éppen szenvedésüknek köszönhetően olyan életbölcsességre jutottak el, amely kevesek osztályrésze, legyenek tisztelettel övezve. (Kellenének nagyon azok a speciális ellátóhelyek, amelyek a falun élő családoknak is segítenének.)   
A tartós teherhordozásban, bár sok haszonnal is jár, nagyon el lehet fáradni. Ha nincs vigasz, még belekeseredni is. De éppen ezt nem szabad. Milyen lesz a karácsony öröm nélkül? Kell pihenni, kikapcsolódni, de keseregni tilos. Hasonlítgatni, irigykedni szintén. Ezek nem segítenek. Ami viszont segít: jó előre és tudatosan készülni az ünnepekre. Testben is, lélekben is. Tudni, hogy mit várok, mit bírok, mire van szükség, és mire nincs. Amit el lehet előre készíteni, beszerezni, az ne maradjon az utolsó percre, hisz bármi közbejöhet. Betegség. Utazás. Pluszmunka. Jó dolog a mértékletesség és az önfegyelem. Ne azt vásároljam, aminek leszállították az árát, hanem amire feltétlenül szükség van. Nem a látható bőségtől lesz értékes a karácsonyunk. A karácsony önmagában értékes. Értéke tőlünk független, értéke a megszületett Megváltó, aki az én személyes ajándékom lehet hit által. Isten ma is kínálja ezt az ajándékot, a próbák alatt pedig különösen. Nem látványosan, de annál eredményesebben, az emberi szívekben. Tartsuk ezt szemünk előtt. Legyen boldog, áldott a karácsonyunk.  
                            Rácz Jolán