Figyelem!

Rádióinterjú

 Ülünk a Jókai Színház előterében Torda Judittal, a Civil Rádió szerkesztőjével, aki interjút készít velem. Nem tudom, felfogtátok-e a mondat súlyát (engedtessék meg nekem így, hét év után ezt a pertut, cserébe ti is tegezzetek le nyugodtan): rádióinterjút készítenek velem! Akinek a beszédét még a családban se igen értik.
Igaz, tévéinterjút már adtam, de azt végső esetben lehet feliratozni, ami ugye a rádióban járhatatlan út. Ezért a szerkesztő azt a megoldást találta ki, hogy anyu fog „szinkronizálni”, ami meglepően jól működik.

Bemutatkozás után a rádiós hölgy elmondja, hogy rendszeresen olvassa az írásaimat. Főként a humorom fogta meg. Úgyhogy meglepődött, amikor megtudta, hogy aki ilyen könnyed stílusban ír erről az élethelyzetről, nem kívülálló, hanem érintett.

Szívesen elmagyaráznám a hölgynek, hogy a legtöbb vidám, felszabadult emberrel eddig éppenséggel a sorstársaim közt találkoztam, akik egy egészséges embertől teljesen idegen iróniával képesek saját állapotukra tekinteni. Talán azért van ez, mert ők már túl vannak életük legnagyobb traumáján, és tudják, hogy ha túl akarják élni ezt a szituációt, és a lehető legtöbbet akarják belőle kihozni, akkor se magukat, se a világot nem szabad túlságosan komolyan venni. Más szavakkal ez úgy hangzik: az egészséges embernek ezer és egy vágya van, a beteg embernek viszont csak egy, hogy meggyógyuljon.

Csak most veszem észre, hogy a legfontosabbról még egy szót se írtam: hogyan kerültünk mi hárman: én, anyu és Tibi sógorom a Jókai Színházba. Az úgy történt, hogy április végén meghívást kaptam a Carissimi huszadik születésnapjára, amelyet Komáromban a Jókai Színházban tartanak 2022. június 1-jén. A családi logisztika pedig úgy hozta, hogy épp a sógorom volt szabad… és most itt vagyunk.

Időközben Bauer Edit elviszi anyut, és én ott maradok Julcsival és az apukájával. Julcsi arról beszél, hogy mennyire nincs megoldva az akadálymentesítés, még az újonnan épült épületekben sem.
Aztán visszajön anyu a civil rádiós hölggyel…

Így történt, hogy mikor öt óra után az autónk kifordult a parkolóból, sok kellemes élmény és találkozás kavargott bennem, amelyekről még be kell számolnom nektek.

Sztakó Zsolt

Skip to content