Hévíz

A történet még januárban kezdődött. Az egészségkárosodottak somorjai szervezete húsvét alkalmából minden évben többnapos kirándulást szervez Hévízre. Mi már régebben is szerettünk volna velük menni, csakhogy ők nem tudtak olyan autóbuszt biztosítani, ahová a kerekesszékemmel feljuthatok. Idén azonban anyu megemlítette a nővéremnek, hogy miért nem tudunk Hévízre menni, mire ő azt mondta, hogy akkor menjünk a mi kocsinkkal.
Egy szó, mint száz, nagypénteken elindultunk Hévízre, hogy eltöltsünk ott egy hosszú hétvégét. Bevallom, vegyes érzések kavarogtak bennem, mert nem tudtam, hogy mi vár rám. Mint később kiderült, az egész hétvégére jellemző volt ez a kettősség. No de ne fussunk előre, erről majd később. Most még ott tartunk, hogy megérkeztünk a hotelbe, és elhelyezkedtünk. Szerencsére tudtak nekem akadálymentes szobát biztosítani, ami elsősorban reggelente volt fontos. Az első nap pedig el is ment az új hellyel való ismerkedéssel.
Még azon az éjszakán anyu háromszor is felkelt hozzám, olyan görcseim voltak. Kiderült, hogy azt a sütit, amit a vacsoránál ettem, nem volt túl jó ötlet megenni az én tejallergiámmal. Az egész szombati napom ráment erre az éjszakára. Mint mindig, egész nap olyan gyönge voltam, mint a három napja döglődő légy. Igaz, a masszázs utáni pihenő segített valamit, de a napom így is kuka volt.
…
Másnapra viszont túljutottam a krízisen, és már mosolyogni is tudtam, ami az előző nap még nem igazán ment. Délelőtt elmentünk a sóbarlangba, ami számomra a négy nap legnagyobb élménye volt. Légzési nehézségeim szerencsére nincsenek, de az általános közérzetem így is jobb lett, és az előző naphoz képest az a barlangban/kamrában töltött óra száz százalékkal javított az állapotomon.
A háttérben halk, relaxáló zene szólt, a plafonról pedig imitált cseppkövek lógtak le, amelyeket sejtelmes fény világított meg. Két cserfes diáklány tartott szóval, amíg bent voltunk, és valahogy így volt ez az élmény kerek.
Délután megmártóztunk a 34 fokos medence vizében, amely épp komfortos volt. Nem úgy, mint az előző napi medence, amelyet kicsit hűvösnek éreztem. Hétfőre már csak a kicsekkolás maradt, és egy rövid kirándulás Keszthelyre, ahol megnéztük a Festetics grófok kastélyát, és bepillanthattunk az arisztokrácia pompázatos világába. A sógorral még egy kis számvetést is végeztünk, amúgy osztályalapon, vajon hány ember munkája kellett ahhoz, hogy ezt a nívót fenntartsa? Sok.
…
Mit is írhatnék befejezésül, milyen volt ez a négy nap? Jó és szép… Nekem azonban hiányzott a húsvéti hangulat.
Sztakó Zsolt