Kalandozások Jucival

Eddig úgy volt, hogy mi is felmegyünk Pozsonyba, és amíg anyuék végeznek, Jucival körülnézünk a kikötőben. Az időjárás azonban közbeszólt, mert aznapra elromlott. Október közepén már ezzel is számolni kell.
A program tehát változott, Juci pedig döntött: irány az X-Bionic és utána a töltés. Múltkor már voltunk az X-Bionicban, körülnéztünk, lőttünk pár fotót, és csináltunk egy kiadós túrát. A mai azonban még ennél is merészebb vállalkozás.
Én kezdetben nem is tudom, hogy Juci mire vállalkozik, hisz eddig csak elektromos kocsival kapaszkodtam fel a töltésre. Úgy pedig nem tűnt veszélyes vállalkozásnak. Hanem amikor Juci tol ki a meredek emelkedőn, akkor ijedek meg…
De ne fussunk ennyire előre, mert még ott tartunk, hogy anyuval egyszerre indulunk el otthonról. Még egy kis szuri a doktor néninél, aztán irány a Duna-part. Az X-Bionicban valamiféle lovas rendezvény lehet, mert az út két szélén végig lakóautók és lószállító utánfutók állnak, mindenféle nemzetet képviselve. Ezután veselkedett neki Juci a töltésnek, ahol ráadásul viharos szembe szél fújt, de azért eljutottunk a Kormoránig.
Ezt a csütörtöki kihívást így is sikerült két óra alatt abszolválnunk, és anyuval egyszerre értünk haza. De azért a liftben megjegyezte, hogy Juci úgy ki van pirulva, mintha akkor szabadult volna a szauna fogságából.
…
Az égbolt – mintha csak versenyezni akarna az őszi természettel, amely színpompás ruhába öltözteti a fákat – a kék tucatnyi árnyalatát ölti magára, a halványkéktől a türkizzöldig. Ma már nem merészkedünk olyan messzire, mint a múltkor, de azért a város legszélső házait magunk mögött hagyjuk, és az immár kopasz kukoricaföldek mellett megyünk el. Azért két és fél kilométert így is megcsinálunk. A túra végén meg is jegyzem Jucinak, hogy ha így haladunk, kinevezem magam az ő személyi fitneszedzőjének. Grátisz van, ráadásul nem egy büdös teremben kell izzadni, hanem a jó levegőn mozgunk. Tiszta nyereség.
Hát nem?