Figyelem!

Nagy utazás

Most aztán igazán távol vagyok otthontól, a családtól. Janske Lazne a Krkonoše hegységben van, Csehországban, több mint hatszáz kilométerre Százdtól. Hajnalban jön értünk az ütött kopott mentőautó, lánykori nevén szanitka, amiről azt is el tudom képzelni, hogy a következő falunál lerobban, nemhogy még hatszáz kilométert vigyen minket.

Akkor már ülnek bent utasok. Egy másik fiú, akit szintén Csehországba visznek gyógykezelésre, és a szülei. Az én szüleimmel együtt, haton fogunk utazni. Két gyerek és négy felnőtt. Plusz a sofőr.

Az biztos, hogy ilyen súllyal nem fog száguldani velünk az autó.

Mivel, a mentőautóban csak egy fekvőhely van, mi pedig ketten vagyunk, a felnőttek megállapodnak benne, hogy felváltva fogunk feküdni, én és a másik fiú. Én kezdek, de félóra után rosszul leszek, felfordul a gyomrom a rázkódástól, a fejem is megfájdul, szédülök, és kidobom a taccsot, az erre a célra rendszeresített tálkába.

Nehezen viselem az utazással járó izgalmakat, és a hosszabb távú utakon rendszeresen hányni szoktam. Most is, az út alatt vagy ötször hányok, és egész nap szinte semmit se eszek. Főleg a kanyargós utakat viselem nehezen.

Egyszóval, megvisel ez a hosszú út.

Apu már nem fért be hátra, úgyhogy ő elől ül, a sofőr mellett, aki így legalább nem alszik el, mert apu szóval tartja.

Végre megérkeztünk. Már jócskán benne vagyunk a késő délutánban, mert napközben többször is megálltunk, és kitérőt is tettünk.

A kocsi az épület elé kanyarodik, és már jön is egy ápoló, maga előtt tolva a kocsit, amibe belehelyez. Mikor apu segíteni akar neki, azzal hárítja el, hogy ez már az ő dolga. Valahogy lerí róla a professzionalizmus, ami megnyugtat.

Mivel már este van, rögtön visznek az osztályra, ahova azonban anyuék nem kísérhetnek el. Ők azonban még pár napot maradnak. Ugyanis, még élénken él bennük a sikertelen Marinás kalandom, ahonnan rosszabb állapotban hoztak haza, mint ahogy elvittek. Pszichikailag mindenképp. Ha itt se tudnék beilleszkedni, vinnének is haza. Erre azonban nincs szükség, mert másnap lelkendezve számolok be nekik az új élményekről.

Anyu is megnyugszik.

Sztakó Zsolt

Megszakítás