Üveggyöngyök, avagy a Föld sóhaja

Talán mégiscsak jobb volna alcímnek az, hogy a Föld fellélegzik. Ugyanis a COVID-19 képletesen és szó szerint is megbénította a világot és karanténba zárta az emberiséget. Azzal pedig, hogy minimumra csökkent a gazdasági tevékenység, szünetel az idegenforgalom, a Föld lélegzetvételnyi szünethez jutott, és ez egy kicsit (nagyon) szomorú.

Mármint az a tény, hogy csak a Föld kizsákmányolásával tudjuk a jólétünket fenntartani. Sikerült magunkat a fogyasztás és a termelés ördögi csapdájába lavírozni, ami végső soron azt eredményezte, hogy szemétben fuldoklik a Föld. A GDP-nél ma már csak a szeméthegyek nőnek jobban, és lassan már felépíthetnénk az Alpokat vagy a Kárpátokat abból a szemétből, ami utánunk marad.

Úgy tékozoljuk az örökségünket, mintha a miénk lenne az utolsó nemzedék. És ha nem vigyázunk, valóban így is lesz!

Közben pedig szakemberek máris azzal riogatnak, hogy a COVID-19 után minden eddiginél mélyebb gazdasági krízis következik, amihez képest a 2008-as kutyafüle volt. Nézőpont kérdése ez is, mert eddig egy mesterségesen felfújt léggömbben éltünk, amit fogyasztói társadalomnak hívtunk. Ez a lufi pedig attól lett egyre nagyobb, hogy mi őrült tempóban költekeztünk, és olyan dolgokat is megvettünk, amelyekre tulajdonképpen semmi szükségünk nem volt. Csakhogy azok, akik ebből élnek, elhitették velünk, hogy anélkül, amit ők akarnak ránk sózni, nem lehet teljes az életünk. Aztán amikor rájöttünk, hogy mégse erre van szükségünk, már késő volt, és ment minden a kukába – a pénzünkkel és azoknak a millióknak az életével együtt, akik a világ másik felén gyártják ezeket a csecsebecséket nekünk.

És most nem véletlenül használom éppen ezt a kifejezést. Igaz, csecsebecsék helyett írhatnék akár üveggyöngyöket is. Azoknak ugyanis, akik jártasok a gyarmatosítások történelmében, ismerős lehet a történet, hogy a gyarmatosítók gyakran néhány szépen csillogó üveggyöngyért vásároltak össze egész birodalmakat a bennszülöttektől. Nos, az az érzésem, hogy az ő utódaik pont ezt teszik velünk.

…

Most veszem csak észre, hogy mennyire eltértem az eredeti témától, hiszen én a COVID-19-ről akartam írni.

A minapi Facebook-bejegyzésem így kezdődött: Azt mondják, hogy minden rosszban van valami jó. Nincs ez másként a mostani koronavírus-járványban sem. Amíg mi bezárkóztunk a lakásainkba és a mindennapi tevékenységünket a minimumra csökkentettük, addig a Föld fellélegzett. Minimumra csökkent az ipari termelés, a közlekedés, leállt az idegenforgalom. Ezzel egy időben pedig beindultak az öntisztító folyamatok, amelyekkel a Föld azokat a sebeket gyógyítja be, amiket mi ejtettünk rajta. Mert senki ne mondja nekem, hogy nincs abban semmi perverzitás, hogy a fapados légitársaságok húsz euróért elvisznek minket Barcelonába. Főszezonban éppen ezért annyi gép van az égen, hogy a repterek nem győzik őket fogadni. Közben pedig tonnaszám okádják magukból a széndioxidot, amivel lassan megöljük a Földet.

Javaslom, hogy fogjuk fel ezt a helyzetet leckének. Leckének, amiből tanulni kell, és intő jelnek, hogy a Föld ilyen megoldást talált arra a problémára, amit az ember jelent. Nem kekeckedhetünk tovább, és nem alkudozhatunk tovább, hogy mi az, ami még nem fáj, hogy mennyit vegyünk vissza az eddigi pazarló életformánkból. Mert ez bizony fájni fog, és legjobb, ha gyökeresen életmódot váltunk! Már rég túl vagyunk azon a ponton, hogy alkupozícióban lehetnénk…

Sztakó Zsolt