Figyelem!

norbi

A Carissimi Nonprofit Alap tevékenysége 2024-ben

Hasonlóan a korábbi évekhez, tavaly is tartottunk rendezvényeket, részt vettünk konferenciákon, és támogatást nyújtottunk a hozzánk fordulóknak. Márciusban megemlékeztünk a 20. század 40-es éveinek gyermek áldozatairól, és megkoszorúztuk Nagymagyaron azt az emléktáblát, amelyet a Carissimi kuratóriuma 2014-ben a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség kezdeményezésére helyezett el a magyar tannyelvű alapiskola …

Tovább

A beszédfolyamatosság zavarai – hadarás

A hadarást mint beszédfolyamatossági zavart ismerjük, amelynek jellemzője a gyors vagy szabálytalan beszédtempó, a túlzott megakadás és előfordulhatnak más nyelvi és fonológiai hibák, eltérések is. Akkor beszélünk hadarásról mint beszédproblémáról, ha a beszéd gyorsaságát, a hangok, szótagok és szavak elnyelését, torzítását tapasztaljuk. Ha jobban belegondolunk, biztosan fel tudunk idézni magunkban …

Tovább

Az orrhangzós beszéd (Rhinolália)

A hangképzés mozzanata bonyolult folyamat. Az érintett szervek megfelelő, összehangolt működésére van szükség. A levegő a tüdőből elindulva a légcsőn keresztül a gégefőnél találkozik a hangszalagokkal, amelyek a két kannaporc mozgása révén kerülnek a konkrét hang képzéséhez éppen szükséges helyzetbe. Az itt keletkező elsődleges gégehang a toldalékcsőben alakul át az …

Tovább

Beszédzavarok

Beszédzavarokon a beszéd különféle rendellenességeit értjük. A beszédzavarokat valamilyen nyelvi zavar megjelenési formáiként tartjuk számon, soknak a hátterében azonban nem tapasztalunk nyelvi zavart. Mivel a beszéd összetett folyamat, ezért sokféle beszédzavarral találkozhatunk. Ide soroljuk például a pöszeséget, a dadogást, a hadarást, a diszfóniát. Az utóbbi kivételével a többivel már az …

Tovább

Új helyen a régi tábor!

A többéves hagyományt megszakítva – mintegy hatvan résztvevővel – idén nem Kovácspatakon, hanem a Csattogó-völgyi Üdülőházakban tartotta meg családi táborát a Sárga Rózsa Polgári Társulás. A jól összeszokott baráti társaság kíváncsian és izgatottan érkezett meg a völgybe. Az új helyszín új kihívásokat, de új lehetőségeket is jelentett. Idén két másik …

Tovább

Hogyan segíthet?

Kérjük, adója 2/3%-át ajánlja fel a Carissimi Nonprofit Alapnak, hogy továbbra is támogathassuk a fogyatékos vagy beteg gyermeket nevelő családokat. Köszönjük.  A Carissimi adatai: Obchodné meno/názov: Carissimi n. f.; sídlo: 811 06 Bratislava, Nám. 1. mája 3382/10-12, právna forma: neinvestičný fond, IČO: 31821910. A nyilatkozatot az adó befizetését igazoló nyomtatvánnyal …

Tovább

Raccsolás – rhotacizmus

Mi is a raccsolás? Beszédhiba, amely az r hangzó hibás ejtését, illetve a hangzó hiányát jelenti. Beszédhiba, melynek során az r hangot nem a megfelelő helyen képezzük, és így a végeredmény sem megfelelő.  Hogy mik lehetnek a raccsolás kiváltó okai? Négy fontos szempont szerint állapíthatjuk meg. Lehet ez : – …

Tovább

Leggyakoribb beszédhibák – selypítés/szigmatizmus

Felmerült már önökben kérdés gyermekük vagy akár saját maguk beszédével kapcsolatosan? A tiszta, jól artikulált beszéd ugyanis számtalan munka elengedhetetlen része. Sajnos, sok gyerek és felnőtt életét megnehezíti a dadogás, a selypítés, a pöszeség vagy egyéb beszédhiba. Sokaknál pedig komoly komplexusokat is kiválthat. Sok kisgyerek selypít, főleg azokban a hónapokban, …

Tovább
Megszakítás