Mikulás

Az első képen Erzsi kis védence látható, amint megszeppenten ül a Mikulás ölében, és a világért se nézne föl az objektívbe, mert akkor sírni kellene, és ő hősiesen tartja magát. Szinte látom arcán a megkönnyebbülést, amikor Erzsi végül megszabadítja. Úgy látszik, ő nem ismeri a jóságos öregapó kifejezést. Vagy pedig mások az elképzelései a jóságos öregapókról.
Sok kisgyereknek hasonló az első találkozása a Mikulással. Épp ma olvastam egy visszaemlékezést, ahol bizony eltört a mécses az első találkozáskor, és azután már csak azt kívánta főhősünk, hogy többé ne találkozzon ezzel a kenderszakállú öreggel. Elég lesz neki, ha az ajándékait otthagyja az ablakba kitett, gondosan kitisztított cipőben. Nem tudom, hogy mi lett a vége, a Mikulás hajlott-e az alkura, vagy pedig mégis sikerült az öreget megszeretni – erről a szerző már nem írt.
Mindenesetre azon a délutánon a klubban is járt a Mikulás. Délután, ahogy jöttem, egy anyuka állt mellettem a kislányával a jelzőlámpánál, a zöldre várva. Mint később kiderült, ők is a klubba jöttek. Más gyerek még akkor nem is volt ott, anyu furcsállta is. Én azonban megnyugtattam, hogy mire a Mikulás megjön, addigra a gyerekek is itt lesznek. Elvégre ki látott már olyan csúfságot, hogy potyára hozza az ajándékait?
És lám, végszóra elkezdtek szállingózni a gyerekek, nemsokára pedig megérkezett személyesen, maga a Mikulás. Elmaradhatatlan kísérőjével, a krampusszal együtt, aki nem is olyan félelmetes, mint a maskarája, hisz egy nagy zsákban ő hozza az ajándékokat, mivel a Mikulás már igencsak öreg. Igaz, ott van nála a virgács is, amivel, mintegy jelképesen, megveregeti a jelenlévőket – miután a Mikulás kiosztotta az ajándékokat.
Ebben pedig egész filozófia van, hiszen ki az közülünk, aki kibírja, hogy egy évig csakis jó legyen?
                                                                                                                                                            Sztakó Zsolt