Részlet

Hogy miért választottam erre a hétre egy részletet most készülő regényemből? Hát csak azért, mert író volnék, és mikor ezt a blogot elkezdtem írni, az volt az egyik célom, hogy azoknak, akik hetente követik, beszámoljak a mindennapjaimról is, hogy az adott pillanatban mivel foglalkozom. Jelenleg pedig agykapacitásomnak egy jelentős részét ennek a regénynek a terve köti le. Mondják, hogy a regényírás leginkább az ember ülőgumóit veszi igénybe. Nem virágnyelven ez úgy hangzik, hogy a regényírás roppant időigényes foglalatosság, amit én csak megerősíthetek. Ezt nem azért írom, hogy most sajnálkozzanak rajtam, hanem magyarázatként, mert ezután is igyekszem tartani azt a heti ritmust, amelyet eddig megszoktak tőlem, de ha egyszer-egyszer mégis megcsúszok, akkor ez azért van.
Akkor tehát következzen a regényrészlet!
„… és ekkor hirtelen gyenge áramütés szaladt végig a testeden. Olyan volt az egész, mint mikor elektroterápiás kezelést kapsz. Az rántja így össze az izmokat (az élmény jelen idejű, mivel épp most rakják a csuklóidra a csipogónak becézett elektroterápiás eszközt). Csakhogy ez most az egész testeden végigcikázott, minek következtében te kis híján leestél az ágyról. Kicsit olyan ez, mintha egy láthatatlan erő feldobott volna.
Először nem tudtad mire vélni az egészet, és egy kicsit meg is rémültél, mint mindig, ha a tested újabb érthetetlen megnyilvánulását észleled, amely lehet a leépülés jele is. Az évek során már megtanultad, hogy úgy figyeld meg a testedet, mintha nem is hozzád tartozna. Mint amikor egy tudós figyeli meg vizsgálatának a tárgyát, és gondosan rögzíti minden új felfedezését a megfigyelési naplóban. Ilyen viszonyod volt neked is a saját testedhez, hiszen a testednek saját akarata volt, és te csak korlátozottan voltál az ura, úgyhogy a legtöbbször az ő akarata döntött.”
                                                                                                                                  Sztakó Zsolt