A Balatonnál

Négyéves koromban voltunk először a Balatonnál, legalábbis korábbi emlékeim nincsenek. Ez a csoportkép is 1971-ben készült a széplaki kempingben – vélhetően búcsúzásul, emlékként az együtt töltött napokra. Anyu nincs rajta, mert az ő kezében lehetett a fényképezőgép.

A képen, ötven év távlatából, csak pár embert tudok beazonosítani – véletlenül egymás mellé sodródott társaságról van szó, akik soha többé nem látták egymást. Ami mégis némi támpontot nyújt, az a kép felirata, ami leírást ad arról, hogy mi látható rajta.

Akiket első pillantásra felismerek, azok keresztapámék, ők állnak a csoport közepén. Friss házasok, ez a nyaralás volt a nászútjuk.

Én a csoport jobb szélén állok, egy fiatal fiú előtt, aki a barátaival sátorozott a kempingben. Négy fiatal srác volt, és mellettünk sátoroztak, én pedig állandóan a nyakukon lógtam az alatt a hét alatt. A sátorozás akkoriban roppant népszerű volt, mert a szabadságot jelentette, és egyfajta vadromantikát. Mint mondtam, a srácok sátra a miénk mellett állt, és reggel alig másztam ki a sátrunkból, egész napra elvesztett a családom. Csak az étkezéseknél kerültem elő.

A képen előttem Márti guggol, mellette a másik fiatal srác. Apu a kép másik szélén áll rövidnadrágban. Mellette egy salgótarjáni család. Apa, anya, nagyfiú.

A kép többi szereplőjét a leírás azzal intézi el, hogy „a kép közepén a pestiek”. Ötven év távolságból én se nagyon mondhatok mást, többet. Az emlékek gyorsabban fakulnak, mint a fényképek.
Pedig akkor biztos, hogy többet mondott ez a kép. Hiszen azért készült, hogy egy szép emléket megörökítsen.

Sztakó Zsolt