Remélem, készen vagytok!

 Mert én igen. Nem egész három hónapos szünet után újra itt vagyok, hogy megírjam, mi történt velem az elmúlt hetekben, hónapokban, mi foglalkoztat. Ezzel vonlak be titeket az én személyes sztakóverzumomba. Úgy, hogy én a notebookon írom ezt a blogot, ti pedig – legalábbis remélem – az éppen kezetek ügyében lévő kütyün olvassátok.
Na szóval: Ott hagytam abba legutóbb, még nyár elején, hogy egy rövid, szubjektív beszámolót írtam a Carissimi komáromi, huszadik szülinapi bulijáról (részletesebb beszámoló a Carissimi lapjában és a Vasárnapban olvasható). Tulajdonképpen már azt a posztot se akartam megírni. Bauer Edit biztatása kellett hozzá, hogy mégis nekiüljek a blogírásnak, ami nálam kulcskérdés, hogy tudjam, olvassátok, sőt várjátok ezeket az apró szösszeneteket.
⁕⁕⁕
A héten becsengettek, megkezdődött az iskola, a gyerekek túlvannak az első jó és rossz jegyeken… és a blog is a 22/23-as szezonjába lépett. Ha jól számolom, nyolcadik éve vagyunk együtt, és ezalatt kialakultak bizonyos hagyományok. Ezek közé tartozik az is, hogy a szezont pár visszatekintő poszttal kezdem, amelyben beszámolok a nyaramról, és ettől most sem óhajtok eltérni. Következik tehát pár poszt erejéig: visszatekintés a nyárra.
Akkor hát ennyit bevezetésnek, legközelebb pedig már élesben folytatom.
Izgalmas lesz!

Sztakó Zsolt