Az esküvő

Majd két hónapnyi szünet után, amikor is nem olvashatták kedvenc naplójukat, azt hiszem, tartozom némi beszámolóval, hogy hogyan telt el a nyaram.
Az idei nyár legfőbb családi eseménye a kisebbik unokahúgom esküvője volt, amelyre anyu már jó egy hónappal előtte elkezdett készülődni (értsd: sütni). Ezért aztán hazamentünk Százdra, ahol azért nagyobb a tér a sütéshez, és hát segítséget is könnyebb találni.
Persze nem ez volt az egyedüli oka a hazautazásunknak, de hát erről korábban már beszámoltam. Aki kíváncsi, visszakeresheti.
Ennek az évnek azonban volt egy másik örvendetes eseménye is. Mégpedig az, hogy tavasszal megszületett anyuék első dédunokája! A nagyobbik unokahúgomék azonban Svájcban élnek, így az esküvő volt az első alkalom, hogy találkozhassunk a tündéri Sandro babával.
Az esküvő igazán frekventált helyen volt, a pozsonyi várban, és már csak ezért is különös volt számomra, hogy mennyire nincs akadálymentesítve ez a kiemelt turisztikai látványosság. Mintha lemondtak volna a kerekesszékes turistákról. Három lépcsőt kellett leküzdeni, hogy a diplomáciai fogadásoknak is otthont adó étterembe bejussunk. További ötöt, hogy az egyébként gyönyörű panorámát nyújtó teraszra kerüljünk.
Kíváncsi vagyok, hogy ha például a német pénzügyminisztert kellene itt fogadni, aki tudvalevőleg szintén kerekesszéken közlekedik, azt hogyan oldanák meg?     
No de hogy mégse ilyen negatív felhanggal zárjam ezt a szösszenetet: az esküvő igazán jól sikerült, a menyasszony gyönyörű volt.
                                                                           Sztakó Zsolt