Kisudvarnok

Kisudvarnok szép falu. Legalábbis az, amit láttam belőle, tetszett. El is határoztam, hogy legközelebb, ha erre járok, körülnézek benne. Ráadásul még az akadálymentesítés is meg van oldva, ami nálam egy… két… há… pluszpont.
Habár mi csak egy rövid szakaszt tettünk meg. Amíg az egyik mellékutcában kiszálltunk az autóból, és a járdán elmentünk a szabadtéri színpad előtti hatalmas térig, ahol a sörsátrak álltak.
Ebéd után indultunk, és Zsuzsa már az autóban telefonált, hogy a kapuban fog bennünket várni. Ő ugyanis az autóbusszal jött, ami azonban nem kerekesszék-kompatibilis, így aztán mi csak valamivel a kezdés után értünk oda a nyugdíjas-találkozóra. Népzene hangjaira foglaltuk el a helyünket a somorjaiak között. A színpadon ugyanis egész délután egymást váltották a népművészeti csoportok, dalkörök, tánccsoportok.
Erzsi, a klub vezetője ezúttal hiányzott a társaságból, mivel épp gyerekcsőszködött. Tegnap a klubba is behozta a kiskölyköt, aki persze rögtön az ujja köré csavart mindenkit. Kitüntetett figyelemben részesítette a kocsimat, mint a kissrácok mindent, ami villog, dudál, ha megnyomnak egy gombot.
A szél erősen fújt, és mi azon tréfálkozunk a fotóssal, hogy összekócolja az otthon gondosan belőtt sérómat. Tiborral tíz éve ismerjük egymást, azóta, hogy a Vasárnap munkatársaként járt nálunk riporton. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és mindig örülünk, pár szót váltunk, ha összefutunk valahol.
A nap lemegy, de a szél nem áll el, és előkerülnek a magunkkal hozott pulóverek. Azonban lassan indulunk, velünk jön Mónika is, akinek 7-kor indul Somorjáról az autóbusza haza.
                                                                          Sztakó Zsolt