Carissimi jótékonysági alap
Még karácsony előtt azt írtam az ismerőseimnek, hogy legyen ez a karácsony a megbocsátásé, hogy pár nap múlva tiszta lappal kezdhessünk egy új évet. Aztán elgondolkoztam. Mert szép dolog a megbocsátás, és sokszor nekünk nagyobb szükségünk is van rá, mint a másik félnek, hogy elengedjük a sérelmünket, és ne rágjon folyton belülről, míg végül megbetegít bennünket. Szóval ezért jó az, ha meg tudunk bocsátani, és túllépünk a sérelmeinken.
No de a másik oldal érve is igazul cseng, amelyik azt mondja, hogy ha folyton mi vagyunk az, aki megbocsát, akkor egy idő múlva balekká válunk. Balekká, akit nyugodtan meg lehet sérteni, be lehet csapni, hiszen úgyis megbocsát. Ez pedig már az önbecsülésünket rombolhatja le, mert a rosszindulat mindig vissza fog élni vele, hogy mi megbocsátó lelkek vagyunk.
Szerencsére a helyzet nem fekete-fehér, hanem inkább a szürke ötven árnyalata, hogy frappáns legyek. Egyrészt ugye mi vagyunk az áldozat, a sértett fél, aki ellen vétkeznek, ugyanakkor azonban mi se mondhatjuk magunkat tökéletesen ártatlannak, hiszen mi is sértünk meg másokat, amiért elnézést kell kérnünk. És ez a lényeg, hogy tudjunk bocsánatot kérni!
Lélekgyógyászok a megmondhatói, hogy az embernek három szót a legnehezebb kimondani: kérem, köszönöm és elnézést. Márpedig a megbocsátásnak van egy előfeltétele. Az, hogy kimondjuk: elnézést!
Mégpedig azért, mert ez a szó jelenti azt, hogy szembenézünk vétkünkkel, tudatosítjuk, hogy megsértettük a másikat. A legszebb imánk ezt úgy fejezi ki, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!
Az új év első napjaiban tehát azt kívánom olvasóimnak, hogy ne féljenek bocsánatot kérni és megbocsátani, ha úgy érzik, hogy ez a helyes, mert akkor biztosan békés 2019-es év elé nézünk!
Sztakó Zsolt