Szeptember végi délután

Az egész úgy kezdődött, hogy szeretett miniszterelnökünk hétfőn este bejelentette, hogy október elsejétől jön a totális lezárás, ami a kulturális eseményekre is vonatkozik. Azonnal megindult a telefonok áradata,hogy akkor most mi lesz a könyvbemutatóval – azt ugyanis pont elsejére, csütörtökre tűztük ki. Felvettem a kapcsolatot Ilonkával, Gáborral és Árpival, és megbeszéltük, hogy a bemutatót előre hozzuk szerdára.

Bevallom, volt bennem némi szorongás szerda délután, mivel kedden egész nap rosszul voltam, de az adrenalin löket most is csodákat tett, mint múltkor Ságon.

Olyannyira, hogy Árpi felszólítására még beszéltem is, amivel egyébként már Ságon is megfenyegetett, hogy beszélnem kell. Most azonban beszéltem, ami olyannyira jól ment, hogy az általános vélekedés az volt, hogy a teremben mindenki értette a beszédemet Árpi tolmácsolása nélkül is, amire azonban nem fogadnék nagy téttel.

Habár, valahol a Szegedi Egyetemen már készítik azt a beszédfelismerő programot, ami „tolmácsolni” fogja a szavaimat, de az én Árpi barátom most még jobb, mint a gép, és ez azért megnyugtató.

Visszatérve  a bemutatóhoz, én úgy gondoltam, hogy jól elleszek majd ott Gábor és Árpi között, akik szóval tartják majd a publikumot, én pedig a biodíszlet leszek. Ehelyett azonban, nekem is beszélnem kellett.

Természetesen, most is csak utólag jut eszembe, hogy mit kellett volna mondanom, helyette mindenféle belső monológokról hadováltam.

Zavarba voltam, na!

Mintahogy, zavarba hozott Bauer Edit megható köszöntője is, és örültem neki, mikor Bárdos Gábor egy részletet olvasott fel a könyvből.

Egyszóval, ilyen volt ez a szeptember végi délután, tele érzelmekkel!

Százdi Sztakó Zsolt