Beszámoló

Mint a hullámvasút, olyan ez a betegség. Egyik nap jól vagy, még a következőn is, de a harmadikon, egyik pillanatról a másikra, olyan gyönge leszel, mint az őszi légy. Nálam ugyanis ezek a betegség tünetei. Felszökik a lázam, és gyönge leszek. Aztán két napba is beletelik, míg visszanyerem a régi formámat. Cserébe viszont nincsenek fájdalmaim.
A doki is csak hitetlenkedve csóválta a fejét, amikor elmondtuk neki a tüneteket.
Hétfőn reggel is úgy ébredtem, hogy gyönge vagyok. Ezért a fogorvost is le kellett mondani, pedig fél kilencre voltunk berendelve.
Előtte, csütörtökön CT-vizsgálaton voltunk, meglepően hamar túlestem rajta. Pedig lélekben felkészültem egy minimum kétórás várakozásra, mint a múlt alkalommal. Most azonban az emberek, talán a vírus miatt is, az utolsó pillanatban estek be. Így tudtam én a második lenni, és háromnegyed óra múlva már otthon is voltunk.
Eriket is lemondtam, mivel nem tudtam, hogy jelen állapotomban a masszázs használ-e, vagy inkább árt.
Mégse akarom így befejezni ezt a szösszenetet, hogy bárkiben az a kép alakuljon ki, hogy a betegség határozta meg ezt a hetet… mert nem. Hosszabb idő után ugyanis újra rám talált a múzsa, és elkezdtem írni.
Közben Árpival is dolgozunk egy projekten, amelyet a somorjai bemutatón vetett fel, de hát ez még annyira képlékeny, hogy egyelőre nem is írnék róla többet. Majd ha konkrét formát ölt.
Ilyen volt ez a hét, mint egy hullámvasút… de ezt már írtam.
                                            Sztakó Zsolt