Figyelem!

Nemet mondtam…

heftyNekünk, siketeknek komoly problémát okoz halló emberek csoportjában követni egy beszélgetést, nemhogy részt venni benne. Ez alapigazság, nem cáfolható meg azzal, hogy szájról olvasás segítségével mégiscsak van valamilyen lehetőség, amellyel ezt simán meg lehet oldani.

Hallókból álló csoportban lenni és követni a beszélgetést annyit jelent számomra, hogy a szemem állandóan készenlétben van, pillantásom egyik beszélőről a másikra ugrál, és a mondandó eleje vagy a vége sokszor lemarad. Vagy a közepe. Miközben a folyamat a figyelem aktív fenntartását és a buzgó igyekezetet jelenti, hogy szájról olvasással próbáljuk megérteni, amit az illető szeretne nekünk mondani. A szájról olvasás bizonytalan művészet: egyes szavakat gyakran félre lehet érteni vagy nem érteni, s ilyenkor valamiről lemaradunk. Aztán van úgy, hogy az ember rákérdez, és a társaság összetételétől függően elismétlik. Csak legyen hozzá türelmük. Meg is lehet kérni az embereket, hogy alkalmazkodjanak, néha sikerül, de tíz perc múlva visszaállnak a régi beszédmódra. Ez természetes, hiszen egy hallóból nem lesz tíz perc alatt finom és választékos retorikát alkalmazó, megfelelő fejtartást tudatosan beállító, nem hadaró, a másik szavába bele nem vágó stb. ember.

De van olyan kínos helyzet is, hogy inkább nem kérdezek rá. A kérdezgetést is meg lehet unni, különösen, ha gyakran van rá szükség, vagy egyszerűen látszik az embereken, hogy nem fognak alkalmazkodni, kár a gőzért. Egy próbát azért megér, ne siessünk előre, mert valahol a fejemben ott motoszkál, hogy az ember így saját magát rövidíti meg, ha nincs infója a beszélgetésről, de homokba is lehet dugni a fejet.

Ez, amit most dióhéjban összefoglaltam, mindig átszalad az agyamon, ha halló társaságban vagyok, s az igazság az, hogy a mérleg többnyire az olyan esetek felé billen, amikor nem lehet érteni a beszélgetést, és nem is lehet benne részt venni. Az a nagyobb százalék szerintem.

Mindenki másként van vele, én úgy, hogy minél idősebb vagyok, annál ritkábban van kedvem részt venni ilyen társalgásban, mert elunom, és zavar, hogy nem teljesen értem, miről van szó. A másik, szekunder hatása, hogy zavaró a félig-meddig értés, javítás, megkérés. Ha a környezetem sem érti, hogy miért nehéz ez nekem, fölösleges magyaráznom, hogy milyen az akadálymentes környezet.

(Illusztrációs kép: pixabay)

És milliomodszorra, mikor láttam, hogy a befektetett energia nem térül meg, eljött az a pillanat, amikor nemet mondtam. Sokáig tartott eljutnom idáig, de döntöttem, mivel zavar, hogy nem akadálymentes az egész. Minap valaki hívott, hogy rég nem látott ismerősünkkel és az ő ismerőseivel találkozzunk, évek óta nem láttuk egymást. Hogy megyek-e? Hát először rávágtam, hogy megyek, alkalmazkodom. A rég nem látott emberek viszontlátásának meg egy kis közös beszélgetésnek az öröme…? De nem fogom érteni, ahogy előtte sem – ugrott be, és elment a kedvem. Még próbáltam meggyőzni magamat, de a belső hang mást mondott. Így nemet mondtam, s elegánsan közöltem, hogy nem megyek el (inkább választottam a barátnőmmel való találkozást, mert ő jelnyelvhasználó, így megértjük egymást).

Nem mentem el a találkozóra a kényszerű vigyor, vagy ellenkezőleg: a kedvetlenség, a kívülállás miatt. Nos, ezt a maszkot nem volt kedvem felvenni.

Hefty Angéla

Skip to content