Figyelem!

norbi

Újra versfesztivál

Az Értelmi Sérülteket Segítő Társulás galántai szervezete és a Carissimi Nonprofit Alap szervezésében tizenkettedik alkalommal került sor a fogyatékossággal élő fiatalok versmondó fesztiváljára, ezúttal Taksonyon. Tavaly és idén áprilisban a járvány miatt elmaradt a magyar költészet napját köszöntő hagyományos rendezvényünk; a résztvevők és a szervezők nagy örömére végül júliusban megvalósulhatott. …

Tovább

Kuratórium

A Carissimi Nonprofit Alap kuratóriuma Bauer Edit, elnök Borosné Környei Erzsébet Hritz Júlia Németh Pogány Eszter, ügyvezető igazgató Száraz Krisztina Szőke Éva Tóth Erika Zsidó János Zupko Mária Zupko Teréz   Akikre emlékezünk: Gémesi Irén (1940-2022) Pogány Erzsébet (1959–2018) Szabó Rezső (1929–2018)

Tovább

Hogyan lettem „sikkes”?

Elég sokat rágtam a szájam szélét, hogy milyen címet adjak ennek a blognak. Az világos volt számomra, hogy nem szeretnék valamilyen audiológiai, halláson alapuló vagy kizárólag hallásra támaszkodó címet. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a halláson alapuló blogcímekből itthon és külföldön (akár magyar, akár szlovák nyelven, vagy másmilyenen) …

Tovább

Új központtal bővült a Melioratio

A Melioratio Gyermekfejlesztési Központ mellett működő magán speciálpedagógiai tanácsadó és oktatóközpont immár Albáron is várja komplex gyógypedagógiai fejlesztésre a gyermekeket. Az intézményt Kása Ildikó igazgató 2017-ben nyitotta meg Pozsonyban. A célja azóta is töretlen: segíteni szeretné a magyar ajkú családokat, ahol speciális odafigyelést, fejlesztést igénylő gyermeket nevelnek. Lehetőség van fejlesztőfoglalkozásra …

Tovább

Versfesztivál tizenkettedszer

Az Értelmi Sérülteket Segítő Társulás galántai szervezete és a Carissimi Nonprofit Alap tizenkettedik alkalommal rendezi meg a mássággal küzdő fiatalok versmondó fesztiválját. Mivel a korábbi galántai helyszín – a járványhelyzetet figyelembe véve – nem elég tágas, rendezvényünket a taksonyi kultúrházban tartjuk. Időpont: 2021. július 21.Helyszín: Taksony (Matúškovo), kultúrházKezdés: 10.00A délelőtti …

Tovább

Diszlexia – az olvasás zavara

Manapság egyre többször hallani ezt a szót. Leggyakrabban szülők találkoznak vele, amikor az iskolában azt hallják a pedagógustól, hogy a gyermekük diszlexiás. Sokan azonban nem ismerik a kifejezés pontos jelentését, pedig nagyon fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek vele. Tudni kell azt is, hogy a diszlexia milyen hatással van a …

Tovább

Miért adtam rá a fejem, avagy hogyan is született ez a blog?

hefty

Mint tudjuk, nem ez az egyetlen blog, amely kisebb-nagyobb etnikai vagy nyelvi-kulturális közösségekben keletkezik, alakul, és szándékosan vagy önkéntelenül, csak pusztán leperegve szinte észrevétlenül befolyásolja egy ember világszemléletének alakulását. Ötlete korábban is mindig ott motoszkált a fejemben, vagy legalábbis annak gondolata, hogy megosszam pár lelkes olvasóval érdekes tapasztalataimat a világból, …

Tovább

A Carissimi Nonprofit Alap támogatói

bga png

A szervezet támogatói: Bauer Edit európai parlamenti képviselő         Szövetség a Közös Célokért Designet Rt. Cs. Liszka Györgyi újságíró, Pozsony Illés István programfejlesztő, Siemens, Pozsony Korpás Árpád újságíró, Boldogfa Mayer Béla és Margit könyvelők, V. Mayer účtovníctvo s r. o., Dudvážska 9, 821 07 Bratislava Petényi Sándor Schlosser …

Tovább

Megjelent a Carissimi 2021∕2. száma

A tartalomból: Rácz Jolán: A megrepedt cserépedény Szepessyné Judik Dorottya: Oktatás és társadalmi mobilitás a Felvidéken élő siketek körében a 20. sz. elején, 4. rész Korpás Árpád: A pozsonyi kisegítő iskola ügye, I. Horváth Péter László: Hogyan szervezzünk konferenciát értelmi sérült személyekkel közösen? Farkasné Gönczi Rita: A könnyen érthető kommunikáció …

Tovább

A megrepedt cserépedény

Ősi vízhordószokást örökít meg egy kínai tanmese. A vízhordó két vállán egy hosszú rudat tartott, melynek végén cserépedények lógtak. Ezekben cipelte naponta a létfontosságú vizet. Az egyik edény tökéletes volt, míg a másik sérült. A pataktól a házig tartó hosszú út végén a megrepedt edény többnyire már csak félig volt. …

Tovább
Megszakítás