Világok

Most egy titkot árulok el: Hetente, mielőtt hozzáfogok ezeknek a nyúlfarknyi szösszeneteknek a megírásához, mindig elgondolkozom, hogy azon a héten milyen témát is dolgozzak fel, amely nemcsak engem érdekel, hanem remélhetőleg ennek a blognak az olvasóját is.

Talán az is nyilvánvaló a rendszeres olvasóknak, hogy a leggyakrabban bizony a saját életemből merítek témákat. Egy kiruccanás, kedvenc helyeim a városban, találkozások – de még az is, hogy nyáron majd megfőttünk a lakásban… ezek mind voltak már a témáim.

Engem azonban az is érdekel, hogy mások vajon hogyan élik meg, hogy akadályokkal kell megküzdeniük a mindennapjaikban. Hogyan élik ők a hétköznapokat, hogyan élik meg a nehézségeket? Szerencsére köztünk is éppen annyi exhibicionista van, mint az „épek” között, akik kényszert éreznek, hogy mindennapjaikról tudósítsanak, vagy „csak” a tapasztalataikat osztják meg a sorstársaikkal.

Láttam én már videót arról, hogy valaki hogyan ül át a kerekesszékből az autóba, másvalaki pedig, aki kezek nélkül született, hogyan készíti el a reggelijét. Néha egészen inspirálók ezek a disabled-videók, mert azt mutatják meg, hogy mennyire nincs lehetetlen, még így, hátrányos helyzettel terhelten sem.

Olyannyira közkedveltek, hogy nemcsak azok nézik őket, akiknek készülnek, hanem az „épek” is. Utóbbiak talán azt látják ezekben a pár perces spotokban, hogy igazából semmi se lehetetlen, ha eléggé elszántak vagyunk.

Szóval, lehet őket így is nézni. Nekem mégis azért kedvesek, mert azt mutatják meg, hogy mennyire színes világban élünk. Nem, nemcsak a bőrünk színére gondolok, hanem arra is, hogy mennyire változatos élethelyzetekben vagyunk képesek teljes életet élni.

Mert mint a zsidó bölcsesség is tartja, minden ember egy külön világ!

Sztakó Zsolt