Carissimi jótékonysági alap
A pusztába kiáltott szó…
„Én vagyok a pusztába kiáltott szó, amelyről a próféta jövendölt! Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek ösvényeit, mert hamarosan jön utánam valaki, és ő olthatatlan tűzre veti a bűnösöket, kiirtja a búza közül a polyvát, hogy az Úr kenyere egészséges legyen, és tápláló! Jöjjetek hát hozzám, bánjátok meg bűneiteket, és én megkeresztellek titeket.” János szavai elhaltak, és ő körülhordozta a tömegen szilaj tekintetét, amelyben a prófétaság tüze lángolt. Senki nem volt a tömegben, még a legelvetemültebbek közül sem, aki ne hitte volna, hogy János a szívekbe lát, és meglátja ott a gonoszságot, bármennyire titkolják is azt.
A prófétaságról
Illés óta nem támadt próféta Izráelből, és a nép már kezdte azt hinni, hogy Isten elhagyta az Ő választott népét, amikor János elkezdte Júdea falvait és városait járni, és szenvedélyesen hirdette, hogy közeleg az Ő országa, és térjenek meg bűneikből, és a megtérés jeléül vízzel keresztelte meg őket. A nép tódult hozzá, ahol csak megjelent, Jeruzsálemtől a legeldugottabb faluig. Az asszonyok félretolták a tűzhelyen a félig kész étket, a férfiak odahagyták munkájukat, és siettek a piactérre, hogy meghallgassák Jánost. A gyerekek pedig csapatokba verődve, Istent dicsőítő himnuszokat énekelve követték őt mindenhova.
János szava
A tömegben ott állt ő is. A ház tetejéről, ahol éppen dolgozott, még jókor észrevette a falu felé közeledő Jánost, és félbehagyta a munkát, hiába fenyegetőzött a gazda, hogy nem fizeti ki az aznapi bérét. Ha azt hitte, hogy a piactéren majd ő lesz az első, csalódnia kellett, mert ott már voltak olyanok, akik láthatólag nem a faluról falura járó árusok portékái közt bámészkodtak, hanem arcukról leolvasható volt a várakozás feszültsége. Az árusok is csomagoltak, talán megsejtették, hogy fontosabb dolgokról lesz itt most szó, mint az ő kelméik, edényeik, szerszámaik:
„Ti azt hiszitek, hogy én vagyok az, akiről most beszéltem nektek – szólalt meg ismét János. Tekintetével mintha igézni akarná a tömeget –, de én mondom, jön utánam valaki, aki hatalmasabb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját megoldjam…”
Sztakó Zsolt