Otthon

A teraszon ülök, élvezem a november eleji napsütést. Húsz fok van, és az égen nyoma sincs felhőnek (mikor ezeket a sorokat írom, november végén, kint szakad az eső, és sarkvidéki hideggel riogatnak).
Eredetileg úgy volt, hogy csak 31-én jövünk, halottak napjára, de egy haláleset, a sógorom anyukájának, Ani néninek a temetése miatt már szombaton reggel eljöttünk Somorjáról. Két hétig maradunk, hogy megvárjuk a választás napját, mivel anyuék Százdra vannak bejelentve.
Eléggé kiélezett a kampány a faluban, amelynek a középpontjában a templom áll, amit én csak ékszerdoboznak becézek magamban. Egy titokzatos középkori itáliai mester csodálatos alkotásait őrzi, akinek a kiléte mind ez idáig homályban maradt. Ahány szakember, jószerivel annyiféle név.
A versenybe jómagam is beszálltam, amikor megírtam A freskó legendáját. Négy története a freskó körül bonyolódik, elhelyezve a 14–15. századi magyar történelemben. Mi tagadás, a lovak közé dobtam a gyeplőt, és elengedtem a fantáziámat, de hát mentségemre szolgáljon, hogy én nem szakember vagyok, hanem író.
Azonban azóta is tesznek új felfedezéseket a szakemberek, akik a templomot vizsgálják. A legújabban például azt fedezték fel, hogy nemcsak a szentély van kifestve, hanem a hajó is, kelet–nyugati irányban, a Jézus életből vett jelenetekkel, születésétől a kereszthaláláig. Bizony, a százdi templom egyfajta képes Bibliaként is felfogható, és mint ilyen, tudtommal egyetlen Szlovákiában!  
Én pedig, ami tőlem telik, mindent megteszek, hogy hírverést csináljak neki. Ez a rövid bejegyzés is ezért született.
                        Sztakó Zsolt