Figyelem!

Életképek egy kripli naplójából – Sztakó Zsolt rovata

Megtizedelve

2022. január 23. Még új ez a 22-es dátum, ahogy az év is, de máris két temetésen vagyunk túl, ami Százdot illeti. Somorján se vidámabb a helyzet, hiszen az értesítő táblán, amelyen a halálesetekről adnak hírt, szinte naponta jelennek meg új nevek. A különbség csupán az, hogy a százdi neveket …

Tovább

Viszlát, 2021, Isten hozott, 2022!

A karácsonyi ünnepeket nagy szervezőmunka előzte meg, hogy évek után újra együtt legyen szenteste az egész család. Timi december elején jelezte, hogy ők a karácsonyt Úszoron fogják tölteni a nővéreméknél. Lindáék is úgy tervezték, hogy hazajönnek Svájcból, és otthon fogják tölteni az ünnepeket. Az új évben pedig mennek haza. Gréti …

Tovább

A világ öröme

A nő az utcasarkon vajúdott. Fiatal nő volt, szinte még gyereklány. Igaz, a férfi se volt sokkal öregebb. Gyerekházasság volt a kettejük házassága, amelyet a fejük felett rendeztek el. Mindketten árvák voltak, aztán a falu öregjei úgy döntöttek, hogy a két árvából egy családot csinálnak, és összeházasították őket. Aztán útra …

Tovább

Reményhal

„A reményhal meg utoljára!” Ezt a mondást sokszor hallotta kicsi korában a nagyapjától, és a szó rögtön a fülébe mászott a furcsaságával, s megmozgatta a fantáziáját. Mert, mi az, hogy reményhal? És miért az utoljára… mi van előtte? Úgy gondolta, hogy a reményhal valami egzotikus halfaj lehet, ami a világ …

Tovább

Kérdések a Mikulás körül

Nem tudni, mikor volt az az utolsó pillanat, amikor még hitt benne. Csak azt tudja, hogy életének első három évében, ha belépett a szobába ez a hosszú, fehér szakállú, piros kabátos alak, ő az anyjához menekült, és az ölébe fúrta a fejét. Attól félt, hogy abban a nagy zsákban, ha …

Tovább

Advent 2021

Vasárnap fog kigyulladni az első gyertya az adventi koszorún, amely régen a karácsonyra való készülődés kezdetét is jelezte. Igaz, ma már ezt senki se veszi komolyan, hiszen az üzletek már szeptember óta „karácsonyi lázban” égnek. A médiából pedig folyik ránk az agymosás, hogy még ma vedd meg a karácsonyi mütyürt, …

Tovább

A Covid a téma

Hát igen. Ezekben a napokban beszélgetésekben, közösségi médiában, hírekben, politikusi megnyilatkozásokban ez az első számú téma. Mindenki a meggyőződése, hite szerint kommentálja az eseményeket. Mintha bizony a Covid hit kérdése volna. Ezért szoktam volt azt mondani, hogy a 21. században a digitális középkorban élünk. Akkor is hasonló volt az emberek …

Tovább

Családi krónika 6 – a riport

Márti már harmadszor hívja anyut. Ő már Százdon van, és valami pesti filmesekről beszél, akik velem akarnak riportot készíteni. Szórakozottan veszem tudomásul – anyu tolmácsolja nekem a nővérem szavait –, inkább az őszi tájban gyönyörködöm. Még tíz perc, és otthon is vagyunk. Ekkor már Timiék autója is az udvaron áll. …

Tovább

Családi krónika 5

A családi krónika folytatódik, ezúttal már jelen időben… Zsuzsa covidos lett. Ez úgy derült ki, hogy a műtét előtt elvégezték nála a tesztet. Vasárnap reggel telefonon közölte ezt anyuval. Mit mondjak, a hír engem eléggé felzaklatott, hiszen pont csütörtökön voltunk együtt a klubban, amíg anyu Pozsonyban járt Mártival. Bíztam azonban …

Tovább

Családi krónika 4

És felvirradt az a szombati nap, amiért eredetileg két héttel ezelőtt Százdra jöttünk. Igen, a falu első írásos említésének 760. évfordulója, amelyet egész héten büszkén hirdetett a falu legforgalmasabb pontján, a házunkkal szembeni kerítésen kifeszített transzparens. A nap hivatalos eseményeiről már beszámoltam az egyik hetilapunkban, aki akarja, ott elolvashatja, most …

Tovább
Megszakítás